BOON Sziréna

2018.07.15. 20:10

360 fokos videó: Íjra cserélték a szolgálati fegyvert Miskolcon

Miskolc - A sport, a hagyomány­őrzés és a szakmai közösség ugyanúgy fontos elemei voltak a programnak.

Miskolc - A sport, a hagyomány­őrzés és a szakmai közösség ugyanúgy fontos elemei voltak a programnak.

Íjásztudásukat mérték össze a szerv tagjai, de a versenyzés mellett többről is szólt az esemény. A sport, a hagyományőrzés és a szakmai közösség ugyanúgy fontos elemei voltak a programnak. Már tizedik alkalommal rendezte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a Kék Nyíl – Rendőri Íjász Mesterlövő Bajnokságot.

Feszültek az íjak

A főkapitányság kiképzőközpontjában a testület mintegy 30 tagja küzdött meg egymással ezen a napon. A közelmúlt heves esőzései után, hirtelen jött melegben és hatalmas párában feszültek meg az íjak. A kondíciók ellenére, voltak, akik autentikus, hagyományőrző ruhában vették célba a táblákat.

Ami nem annyira meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az íjászat mint sport csupán a kerete volt a rendezvénynek. Taricska Tibor rendőr alezredes, a kiképzőközpont parancsnoka és a verseny egyik szervezője elmondta, hogy az idén jubiláló bajnokságot a rendőri szervek dolgozóinak hirdették meg. Különböző pályákon, változó nehézségű feladatokat hajtottak végre a kollégák. Ami izgalmas, hogy a tereket maguk alakították ki, ők építették meg, sőt még a versenyt is ők vezetik le.

Sport, hagyományőrzés

Ez is mutatja, hogy bár papíron egy megmérettetésről volt szó, a hangulat inkább baráti és családias volt, kiváltképp, hogy gyerekek is indultak a saját kategóriájukban.

Adja magát a kérdés, hogy mitől ennyire népszerű az íjászat a rendőri kötelékben. Taricska Tibor szerint fegyveres testület lévén majdnem minden fegyver népszerű. Emellett sok versenyző hagyományőrző is, ezért vették fel a korhű viseletüket.

Bujdosó Norbert rendőr törzszászlós Sárospatakról jött, és mint viccelve mondta, már megszokásból indult el a versenyen. Kiemelte a hangulatot, ami nagyon fontos számára, és ez jelzi is a Kék Nyíl harmadik fontos jellemzőjét a sport és a hagyományőrzés mellett.

Egy közösségi eseményről van szó, ahol a kollégák kiléphetnek a hétköznapi ritmusból, és kötetlenül, baráti hangulatban töltenek el egy napot.


Nézz körbe 360 fokban!

" target="_blank">A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!


[related-post post_id="3907359"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!