BOON Sziréna

2018.06.13. 18:14

Egy perc és kész a tragédia: az ötödikről esett ki a kisfiú Miskolcon

Miskolc - A gyerekek biztonsága érdekében hozatott erkélyrács segítségével mászott fel a hatéves a korlátig, ahonnan kibukott és lezuhant.

Miskolc - A gyerekek biztonsága érdekében hozatott erkélyrács segítségével mászott fel a hatéves a korlátig, ahonnan kibukott és lezuhant.

Egy nagyon nehéz ügy tárgyalását kezdte meg szerda reggel a Miskolci Törvényszék. Minden kisgyerekes szülő rémálma vált valóra a fiatal házaspár számára, amikor az egyik nevelt gyermekük kiesett a lakásuk erkélyéről.

Tartottak az erkélytől

A pár 2017 nyár elején költözött az avasi panelbe. Két saját gyermekük mellett három fiútestvérről nevelőszülőként gondoskodtak, már két éve. Mivel öt gyermekkel éltek a lakásban, – és, ahogy a nő a bíróságon fogalmazott: korábban sosem éltek panelházban – így féltek attól, hogy a gyerekeknek bajuk eshet az erkélyen, így lakatpántot tettek az erkélyajtóra, hogy be tudják zárni éjszakára, illetve, ha szükséges és beszereztek egy rácsot a baleset előtt néhány nappal, hogy azt felheggesztessék a korlátra, így téve teljesen biztonságossá az erkélyt.

Az ominózus tavaly augusztusi napon a nő egyedül volt otthon a kisebbik saját és három nevelt gyermekével, az erkélyes szobában játszottak. Előtte odatette a pörköltet főni, mivel pedig meleg volt kinyitotta az erkélyajtót, hogy szellőzzön a szoba. Éppen csak kiszaladt a konyhába megkeverni az ételt, de ez idő alatt a három fiútestvér közül a középső hatéves kiment az erkélyre, felmászott a korláthoz támasztott rácson, majd átbukott a korláton és leesett. A gyereknek több sérülése is életveszélyes volt, ennek ellenére életben maradt, az azonban még nem dőlt el, hogy lesz-e maradandó egészségkárosodása. A dr. Czibrik Attila vezette bírói tanács életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatti vád ügyében kezdte meg a tárgyalást.

Rettenetes sérülések

Az ügyész vádismertetésének egyik megrendítő része volt, amikor hosszú percekig sorolta azokat a sérüléseket, amelyeket a zuhanás közben megpördülő, a harmadik emelletti erkély virágládáihoz ütődő, majd gyakorlatilag arccal és mellkassal a földhöz csapódó kisfiú elszenvedett. A felsorolást a tárgyalóteremben jelen lévők is megrendülten hallgatták, a vádlott pedig elsírta magát.

A számtalan kisebb zúzódás és törés mellett olyan csúnyán tört a bal karja, hogy az első vizsgálatoknál a szakemberek maradandó sérülést feltételeztek a könyökénél. Sérült a máj, a lép, légmell alakult ki. Eltört az orr, az arc, a homlokcsont, koponyaalapi törést szenvedett, és agysérülést, de eltört a szemüreg belső rostacsontja, amelynek egy darabja a szembe fordult, így az kettős látást okozott a gyereknek, amelyet szintén lehetséges maradandó károsodásként jelöltek meg az orvosszakértők.

A vádismertetésen elhangzottakkal a vádlott egyet értett, ám kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek, hiszen nem hagyta magára a gyerekeket, „nem szomszédolt, facebookozott, vagy a telefont nyomkodta”, hanem csak egy percre ment ki az ételt megkeverni, amelyet a gyerekeknek főzött. A kisfiú éppen az autójával játszott az ágyon, a konyhából pedig átlátott a szobába, meg sem fordult a fejében, hogy ilyesmi megtörténhet. Mint elmondta: amikor visszament a szobába, először keresni kezdte a fiút, mert azt gondolta, hogy elbújt, ahogy korábban is. A nagyobb, kilenc éves testvére is segített keresni, mint a periratból kiderült, a rendőrök később megkérdezték, hogy nem látta-e kimenni az erkélyre a testvérét, de azt válaszolta, hogy nem.

Mackó helyett motor lehetett a „felbujtó”

Viszont a testvér mondandója abból a szempontból érdekes volt – noha gyerekkora miatt az ügyben nem vehető figyelembe –, hogy sokáig tartotta magát a sajtóban is az egyik magát szemtanúnak valló ott élő által felvetett verzió, miszerint a kisfiú kiejtette a mackóját, utána kapott, és így esett ki. Mackót azonban senki nem talált, a testvér pedig annyit tudott elmondani, hogy egy motor hangját hallották kintről, amit a fiúcska nagyon szeretett, és annyit látott, hogy feláll az ágyról a hangot hallgatva, de arra már nem figyelt, hogy kiment volna az erkélyre. Így vélelmezhető, hogy a motort szerette volna megnézni, ezért mászott fel a korláthoz támasztott vasrácsra.

Amikor végül a gyereket kereső nő kiment az erkélyre, mert sehol nem találta a gyereket, és meglátta lent a földön már többen voltak mellette, és értesítették a mentőt és a rendőrséget. A nő elindult lefelé, de a lift előtt találkozott a felfelé igyekvő rendőrrel – szerencsére, mert ekkor elájult. Végül őt, és az időközben hazaérkező párját is kórházba kellett szállítani sokkos állapotban. Az eset után a nevelőszülői szerződést felbontották, így a kórházból már nem hozzájuk tért vissza a kisfiú, ahogy a két testvére is másik nevelőszülőhöz került. A nő nyilatkozata szerint azóta abba a szobába is alig-alig mennek be, mert túlságosan nagy a lelki megrázkódtatás.

A bíró felolvasta a két közvetlen és a két alsó szomszéd rendőrségen tett vallomását is, melynek érdekességét a közvetlenül alattuk lakó mondandója jelenti, akinek állítása szerint a gyerekek folyamatosan mindenféle dolgot hajigáltak le az erkélyről, amelyek egy jó része nála landolt, és többször is szóvá tette ezt, illetve figyelmeztette az anyát, hogy baj lehet. A vádlott szerint egyszer fordult elő csupán ilyen, mert a gyerekek nem voltak egyedül az erkélyen. A harmadikon alattuk lakó vallomásából pedig kiderült, hogy sérülést talált a balkonládáján, amelybe futómuskátlikat ültetett, és ilyen virágok voltak a földön a test mellett is, így vélelmezhető, hogy zuhanás közben ennek, a harmadik emeleti virágládának csapódott a gyerek teste. Az sem kizárt, hogy – miközben szintén sérüléseket okozott – ez lassított valamennyit az esésén, ezért maradhatott életben.

A pedagógiai szakszolgálat szakvéleménye szerint a kisfiú szocializációs értéke elmaradott, intellektuálisa extrém alacsony 65-ös IQ-val. Nem volt leköthető, korához képest sok dologban elmaradt a többiektől, kedvenc tevékenysége a céltalan szaladgálás, csak udvari nagy játékokkal, és mesékkel tudták ideig-óráig lekötni, agresszív, nekitámad a nála nagyobb gyerekeknek is.

Szeptemberben folytatják

A nő párja – amikor az eset történt még élettársak voltak, azóta összeházasodtak – élt a mentesség jogával és nem tett tanúvallomást. Az ügyész indítványozta, hogy újabb orvosszakértői vizsgálat alá vessék a gyereket, hogy kiderüljön, lett-e maradandó sérülése, mert ez a vád tényállása szempontjából nem mindegy. Míg a védelem kérte beidézni az alsó szomszédot, hogy szembesítés során tisztázzák, ki mond igazat az erkélyről dobálás kapcsán, ez ugyanis lényeges pontja a gondatlanságnak. Az ügy tárgyalása így szeptemberben folytatódik majd.


[related-post post_id="3597469"]

[related-post post_id="3584502"]

[related-post post_id="3583459"]

[related-post post_id="3582057"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!