BOON Sziréna

2018.06.29. 16:49

ÁFA-t csalt a szójadara felvásárlásakor – elrendelték az előzetes letartóztatását

Miskolc - A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és közokirathamisítás miatt indult eljárás.

Miskolc - A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és közokirathamisítás miatt indult eljárás.

A gyanú szerint a férfi egy olyan cég ügyvezetője volt, amely 2017-ben árcsökkentéssel szerzett be szójadarát, majd a belföldi értékesítéséből származó ÁFA fizetési kötelezettségét pedig fiktív számlák befogadásával csökkentette. Azzal, hogy számlák nem valós gazdasági eseményekről lettek kiállítva, a gyanúsított által vezetett cég azok ÁFA tartalmával jogosulatlanul csökkentette fizetendő adóját. A férfi és társai több mint 9.000.000.- Ft mértékű kárt okoztak a költségvetésnek.

A bíróság a bűncselekmények elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta, a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya miatt 11 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, mely a bíróság szerint már önmagában megalapozza a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélyét. A nyomozás még folyamatban van, további bizonyítási cselekmények várhatóak, ezért a büntetőeljárás ezen szakaszában a bíróság álláspontja szerint mindenképpen szükséges a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása.

A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezett.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!