BOON Sziréna

2018.06.28. 12:42

A bíróságon dől el, ki a miskolci baleset felelőse, amelyben letépte a tésztagép a férfi karját

Miskolc - A munkavédelmi és a polgári peres eljárás mellett büntetőügy is lett a két évvel ezelőtti szörnyű balesetből.

Miskolc - A munkavédelmi és a polgári peres eljárás mellett büntetőügy is lett a két évvel ezelőtti szörnyű balesetből.

2016 nyarán történt az a baleset, amelyben egy miskolci pékségben a tésztakészítő gép bekapta és leszakította az ott dolgozó férfi egyik karját. A baleset körülményeit és a céget vizsgálta a munkaügyi felügyelet, a férfi pedig kártérítést követelve polgári peres úton beperelte a céget. Ezt első fokon meg is nyerte, ám a cég – mivel nem ismeri el, hogy üzemi baleset történt volna – megfellebbezte, ahogy a sértett is, mivel kevesli a kártérítés összegét, amelyre egy mozgatható műkar miatt lenne szüksége. Így ez az ügy másodfokon folytatódik majd. Most a Miskolci Törvényszéken büntetőügy is indult, a vád maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés az ügyészség részéről.

Valaki eltávolította

Dr. Lengyel Andrea elnökletével indult el a büntetőügy a Miskolci Törvényszéken, amelynek a vádlottja a pékipari termékeket, cukrászsüteményeket és tésztát gyártó cég egyik ügyvezetője. A két cégvezető közül azért ő, mert a vádirat szerint ő felelt a műszaki dolgokért a vállalaton belül. Az ügyész által ismertetett vádirat szerint az ominózus gép egyik kapcsolóját valaki eltávolította, emiatt a biztonsági rács felnyitásakor a gép nem állt le. Azt, hogy ki végezte el a beavatkozást a gépen azóta sem sikerült kinyomozni, azt az ügyész megjegyezte, hogy így a gép gyorsabb munkát tett lehetővé, hiszen nem állt le minden alkalommal, ha felnyitották. Ezt a sértett többször jelezte, de a kijavítás nem történt meg, így fordulhatott elő, hogy a baleset során a felnyitott védőrács ellenére működött, bekapta, majd leszakította a férfi karját. Az ügyész szerint a vádlott nem tett eleget a munkavédelmi előírásoknak, nem győződött meg a gép állapotáról, nem gondoskodott a folyamatos karbantartásáról, a veszélyes állapot elhárításáról.

Tartalék gép

A vádlott elmondta, nem tartja magát bűnösnek. tagadta, hogy csak ő lenne felelősségre vonható, ügyvezető társa nem, ugyanis mindketten mindenért feleltek a cégnél. A gépről azt állította, azért volt a sarokban elhelyezve, a kezelőpulttal a fal felé, mert az csupán tartalék gép volt, egyébként a másikat használták. Csak akkor volt rá szükség, ha az eredetileg használt gép meghibásodott, de ekkor ki kellett őket a helyiségben cserélni. Ő soha nem adott rá utasítást, hogy a sarokban használják, ahol sem körüljárni nem lehetett, sem a kezelőfelületéhez férni. Állítása szerint neki a sértett nem szólt a gép hibájáról, azt a 2015 novemberi munkavédelmi ellenőrzésen még rendben találták. A leszerelt kapcsolót a baleset után találta meg alkatrészek között szépen becsomagolva, amit átadott bűnjelként a rendőrségnek, de nem találtak rajta sem ujjlenyomatot, sem DNS-mintát.

Mivel folyamatosan csökkent a cég tésztatermelése, így a balesetet megelőző hónaptól a sértett már egyedül dolgozott az üzemben, azonban volt mellette egy tanuló. A vádlott szerint őt a sértettnek – mint szakképzett dolgozónak a szakképzetlen tanulót – kellett volna felkészíteni a géppel való munkára, ez azonban nem történt meg. Véleménye szerint nem is lett volna szükség ott a tanulóra, egyedül is elvégezhető volt a munka. A vádlott egyébként a baleset hetében nem volt Magyarországon, éppen a családjával nyaralt, védője ennek kapcsán is megkérdőjelezte a felelősségét: mivel távol volt, így a másik ügyvezető felelt a működésért.

Ellentétes állítások

Ezzel szemben a tanúként meghallgatott sértett azt állította, nem igaz, hogy tartalék gépről lett volna szó, mindkettőt használták, a tésztafajtától függött, hogy éppen melyiket. Mivel a baleset napján házi tarhonya készült ezt csak ezzel a géppel volt lehetőség legyártani, ugyanis a hely szűke miatt ehhez tudta csak odaállítani az ilyenkor pluszban még használt gépet, illetve szállítókocsit. Állítása szerint ez mindig is így volt, erről mindenkinek volt tudomása.

A férfi már a tárgyalóterembe lépés után rosszul lett, mint mondta az események felidézése túl nagy sokkot jelent neki, folyamatosan törlődik a memóriája. Bár többször elsírta magát és le is ült, végül vallomást tudott tenni, viszont sok kérdésre nem tudott válaszolni, és a baleset pillanatait nem tudta felidézni, de véleménye szerint nem nyúlt bele a gépbe.

A vádlottal való szembesítése nem vezetett eredményre, ugyanis a sértett kitartott amellett, hogy szólt a gép meghibásodásáról, míg a vádlott továbbra is tagadta azt. A kérdésre, hogy miért dolgozott tovább a géppel, miközben tudta, hogy nem működik megfelelően és balesetveszélyes lehet azt válaszolta a férfi, hogy féltette az állását. A munkavédelmi oktatás papírját állítása szerint csak aláíratták vele, oktatásban nem részesült, csak akkor, amikor a céghez került. A felmerülő kérdések kapcsán egyébként az körvonalazódott, hogy a cégnél szinte minden csak szóbeli utasítás és megbeszélés alapján működött, nem papírozták, így nem volt SZMSZ, munkaköri leírás, a szabályozások leírva, írásbeli utasítások, kiírt, jegyzőkönyvezett karbantartási munkák, ami nem könnyíti meg a bizonyítást.

Tanuló felkészítés nélkül

Szerdán délelőtt többek között a balesetnél jelen lévő, nyári gyakorlatát töltő tanulót is meghallgatta a bíróság, de az erősen megszeppent fiatalember szinte semmire sem emlékezett és csak kérdésre válaszolva tudott bármit is elmondani. A nyomozati szakban tett vallomása szerint a sértett belenyúlt a működő gépbe, így történt a baleset. Amikor felolvasták neki, azt helybenhagyta. Állította nem részesült a cégnél munkavédelmi oktatásban, senki nem magyarázta el neki a gép működését, használatát, így kikapcsolni sem tudta, amikor a baleset történt.

Az ügy tárgyalása további tanúmeghallgatásokkal folytatódik a Miskolci Törvényszéken.


[related-post post_id="3844776"]

[related-post post_id="3842768"]

[related-post post_id="3369057"]

[related-post post_id="3152486"]

[related-post post_id="3294072"]

[related-post post_id="3149529"]

[related-post post_id="3147190"]

[related-post post_id="3127499"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!