BOON Sziréna

2018.05.16. 09:38

Megkezdődött a Betyársereg tagjainak büntetőpere Egerben

Eger - A vádlottak meghallgatásával elkezdődött kedden a Betyársereg öt tagja és egy hatodik társuk elleni büntetőper az Egri Járásbíróságon.

Eger - A vádlottak meghallgatásával elkezdődött kedden a Betyársereg öt tagja és egy hatodik társuk elleni büntetőper az Egri Járásbíróságon.

Puskás Csilla, az Egri Törvényszék sajtószóvivője közölte: az első tárgyaláson mind a hat vádlott megjelent. Egyikük sem tett vallomást, ugyanakkor valamennyien fenntartották a nyomozás során általuk elmondottakat, amelyet Hajnal József tanácsvezető bíró kedden ismertetett. Az ügyészi vádirat-ismertetést követő meghallgatásakor a hat férfi kivétel nélkül tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését - tette hozzá a szóvivő.

Jelezte: a per csütörtökön tanúk meghallgatásával folytatódik.

A bíróság K. G. első-, S. M. másod-, S. E. harmad-, D. I. negyed-, M. P. ötöd- és K. J. A. hatodrendű vádlottat több rendbeli folytatólagosan, csoportosan, társtettesként és kényszerítéssel elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével, valamint csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettével vádolja.

A vádirat szerint az 1-5. rendű vádlottak 2015 januárjában az úgynevezett Betyársereg tagjaként olvastak egy internetes oldalon megjelent írást, amely szerint egy család tagjai lopják a fát és rabszolgaként tartják munkásaikat. A cikkben konkrétan meg nem nevezett személyeket a környéken lakók egyértelműen az egyik kisebbséghez tartozó családdal azonosították.

Az elsőrendű vádlott néhány hét múlva kibérelte az érintett család otthonához közeli házat, ahol többször megjelent a többi vádlott is. A rendszerint a Betyársereg jelképeit ábrázoló ruházatot viselő férfiak 2015 februárjától 2015 júniusáig a településen tartózkodtak. Járműveikből a sértetteket és azok házát is többször azok beleegyezése nélkül fotózták, videózták, valamint szidalmazták, fenyegették és arra is felszólították őket, hogy költözzenek el.

A vádlottak cselekményei a családban olyan mértékű félelmet keltettek, hogy emiatt végül 2016 februárjában gyermekeikkel együtt elköltöztek a településről.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!