BOON Sziréna

2018.05.29. 18:51

Egy templom közelében rabolták ki Miskolcon

Miskolc - Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy nővel szemben, aki egy miskolci templom közelében rabolt ki egy 56 éves nőt.

Miskolc - Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy nővel szemben, aki egy miskolci templom közelében rabolt ki egy 56 éves nőt.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság L. Judit 55 éves miskolci lakossal szemben.

A gyanúsított 2017. szeptember 20-án 13 óra körül az egyik miskolci templomban, egy - ott tartózkodó - felsődobszai nő táskájából pénzt, valamint egy mobiltelefont tulajdonított el. Ahogy a sértett ezt észlelte, az elkövető után indult, hogy visszaszerezze értékeit. Ekkor az elkövető egy alkalommal megütötte, majd elszaladt a helyszínről a zsákmánnyal.

A bejelentést követően a járőrök szinte azonnal elfogták a rablót, akit a rendőrkapitányságra előállítottak. Az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte, továbbá az ellopott értékek is előkerültek.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!