BOON Sziréna

2018.05.30. 08:55

A jó baleseti helyszínelő folyamatosan tanul

Tolcsva - A VII. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Balesethelyszínelői Versenyt rendezték meg kedden Tolcsván.

Tolcsva - A VII. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Balesethelyszínelői Versenyt rendezték meg kedden Tolcsván.

A baleseti helyszínelők elméleti tudásuk mellett három gyakorlati feladatban mérték össze képességeiket. Ami nem egyszerű feladat, mert a szakma roppant összetett tudást igényel, ráadásul folyamatosan változik.

Szerteágazó feladatok

Hatalmas szarvastetem, ­összetört autó, mellette „áldozat” fogad minket a megyei balesethelyszínelői verseny egyik állomásánál – a látvány kissé szürreális, tekintve, hogy a szituációt a felújított Szirmay–Waldbott Kastély udvarán rendezték be.

Mint Pitkó László r. alezredes, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője kifejtette, ez egy baleset szimulációja, ahol a vaddal ütközött a jármű, és a történet szerint egy emberi halálos áldozattal is járt az esemény.

A megyében 11 baleseti helyszínelői szervezeti egység működik, a versenyen a legjobbak gyűlnek össze, hogy számot adjanak tudásukról. Elméleti feladatokat oldanak meg, utána pedig a gyakorlatban prezentálják képességeiket.

A szimulált baleseti helyszínen található nyomokat mérik fel, ezeket kiértékelik, megállapítják hogyan függnek össze az eseménnyel. Nehezítésként néhány oda nem illő nyomot is elrejtettek a szervezők.

A baleseti helyszínelői szakma folyamatosan fejlődik, ahogy a világ is, amiben megtörténnek ezek az esetek. Jó példa erre az a ­feladat, ahol egy szimulált légi balesetet kellett feldolgoznia a kollégáknak. Egy ittas (!) drónvezető siklóernyős ­zsinórjaiba vezette a gépét, ami súlyos sérüléssel ért ­véget.

Pitkó László felhívta rá a figyelmet, hogy nem csupán a közúti balesetekkel foglalkoznak a kollégák, hanem lehet szó vasútról, vízről, vagy akár levegőről is – mint azt a mintafeladat példázta.

Vezetéstechnikai is

A harmadik gyakorlat során vezetéstechnikai képességüket mérték össze a rendőrök. Erre azért van szükség, mert megkülönböztető jelzés használata során, vagy éppen egy baleseti helyszínre érkezve, könnyen kerülhetnek olyan közlekedési szituációba, ami az átlagtudásnál magasabb szintű képességeket követel meg tőlük.

Baloghné Jaskó Mariann, az Edelényi Rendőrkapitányság r. törzszászlós baleseti helyszínelője az elméleti részt élvezi legjobban, bár úgy érzi, az idei feladatsor próbára tette a versenyzőket. Véleménye szerint becsapósak voltak a kérdések, bár ezt pozitívan értékeli, mert megmutatja, hogy van még mit tanulni.

- KCS -


Verseny és tanulás is

A megmérettetés több szempontból is hasznos volt a résztvevő baleseti helyszínelő rendőröknek. A szakma ­annyira összetett, szerteágazó ismereteket követel meg, valamint olyan gyorsan változik a tudásanyag, hogy a kollégák ilyenkor egyeztetik tapasztalataikat is a versenyzés mellett. Tanulnak egymástól, de az sem mellékes, hogy a szakmai közösség tagjai találkoznak, és a szituáció ellenére azért valamennyire kötetlenül töltenek együtt egy napot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!