BOON Sziréna

2018.04.24. 17:29

Kerékpáros balesetek Borsodban, vigyázzunk gyermekeinkre!

Miskolc - Több kerékpáros baleset is történt Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain a rövid hétvége alatt. Egy tragédiával és egy súlyos sérülésekkel járó balesetben gyerekek voltak az érintettek. Mindenki felkészült?

Miskolc - Több kerékpáros baleset is történt Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain a rövid hétvége alatt. Egy tragédiával és egy súlyos sérülésekkel járó balesetben gyerekek voltak az érintettek. Mindenki felkészült?

A tavaszi időszakban megváltozik a közlekedés környezeti struktúrája, többek között az utakon megjelennek a motorosok, kerékpárosok. Ez utóbbi esetben a gyerekek is a közlekedés szerves részévé vállnak, ezért is fontos, hogy mindenki felkészüljön. A gépjárművezetők számítsanak az egy nyomtávon haladó járművekre. A kerékpárosok, motorosok pedig tudják a rájuk vonatkozó közlekedési szabályokat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri a szülőket, hogy a balesetek elkerülése érdekében gyermekeiket készítsék fel a szabályos és biztonságos közlekedés alapvető szabályaira.

Miskolcon, a Miskolctapolcai úton, április 22-én 16 óra körül egy 13 éves kislány a kijelölt kerékpárúton közlekedett, amikor előzés közben nekiment egy másik biciklisnek, aki elesett és súlyos sérüléseket szenvedett.

A másik esetben egy 10 éves kislány április 21-én Ónodon, az úttest másik oldalára akart hirtelen átjutni, de mindeközben egy tehergépkocsi elsodorta a kerékpárost. A bicikli csomagtartóján utazó 9 éves kisfiú a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítás közben az életét veszítette.

Baleset-megelőzési tanácsok kerékpárosoknak

A kerékpárosok járművezetőként vesznek részt a közlekedésben, így a közlekedési szabályokat nekik is maradéktalanul be kell tartaniuk. Fontos, ha van kerékpárút, akkor ott kell haladniuk. Amennyiben kerékpárút nincsen, és az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan, a kerékpárosok a gyalogosok közlekedésének zavarása nélkül közlekedhetnek a járdán is.

Amennyiben a kijelölt gyalogos átkelőhelyen szeretnének átmenni, akkor le kell szállniuk a kerékpárról, és azt tolva kell átmenniük az út túloldalára.

A kerékpároknak is meg kell felelniük bizonyos műszaki feltételeknek: a megfelelő világítás, jól működő fékek, biztonságos kormányberendezés, egyéb láthatóságot segítő eszközök nélkül a közlekedés nem biztonságos. Tudni kell azt is, hogy a kerékpárosnak biztonságos vezetésre képes állapotban kell lennie.

ÉM


[related-post post_id="3838645"]

[related-post post_id="3838456"]

[related-post post_id="3836323"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!