BOON Sziréna

2018.02.25. 14:26

Boltocskázásból tartotta fenn magát a csernelyi nagycsalád

Csernely, Ózd - Még a börtönből is fenyegette telefonon áldozatait az egyik uzsorás.

Csernely, Ózd - Még a börtönből is fenyegette telefonon áldozatait az egyik uzsorás.

Egy csernelyi család hét tagja ellen „súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és uzsorabűntett” miatt emelt vádat az Ózdi Járási Ügyészség.

Havi 50–100 százalék

A család tagjai ellen jelenleg több eljárás is van folyamatban zsarolások és uzsorabűncselekmények kapcsán. Emiatt más ügyben jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak.

A három nő és négy férfi évek óta, rendszeres haszonszerzés érdekében foglalkozott úgynevezett áru­uzsorával, köznapi nevén boltocskázással. 2015-ben a faluban több családnak adtak havonta, a bolti ártól jóval drágábban elszámolva élelmiszereket. Ennek ellenértékére havi szinten 50–100 százalékos kamatot számoltak fel. Így a családok rövid időn belül adósságspirálba kerültek, hiszen havonta egyre nagyobb összegek jelentek meg tartozásként, miközben anyagi helyzetük miatt szükségük volt az újabb kölcsönök felvételére.

Kardokkal fenyegetőztek

Egy idő elteltével az adósok az államtól származó szociális és gyermekvédelmi ellátásuk teljes összegével az uzsorás család rendelkezett. A családon belül a munkamegosztás úgy működött, hogy a nők intézték a pénzügyeket, az élelmiszerek átadását, a férfiak a pénzek behajtásával foglalkoztak. Aki nem fizetett, azokat megfenyegették, hogy családtagjaikat, gyermekeiket megverik, eladják prostituáltnak vagy megölik. Nyomatékul nem egy esetben hatalmas kardokkal fenyegetőztek. Az egyik férfi – aki korábban emberölés miatt is volt elítélve – ezzel kérkedve adott nyomatékot a fenyegetésnek.

Börtön és vagyonelkobzás?

Előfordult az is, hogy az egyik férfi, aki éppen más ügyben börtönben ült, bentről mobiltelefonon hívta az adósokat és úgy fenyegette őket megöléssel, ha nem fizetnek.

Csak zárt adatkezeléssel

A tanúk félelmét mutatja, hogy csak adataik zárt kezelése mellett hajlandóak részt venni az eljárásban. Az előzetes fogva tartásban lévő vádlottakkal szemben az ügyészség börtönbüntetést, közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!