BOON Sziréna

2017.09.25. 12:08

Kiskorú „gyivis” lányokat futtattak

Miskolc - Amikor sikerült megszökniük, ketten visszamentek a gyermekvédelmi otthonba.

Miskolc - Amikor sikerült megszökniük, ketten visszamentek a gyermekvédelmi otthonba.

Hétfőn folytatja a bizonyítási eljárást a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a büntetőperében, aki ellen – hivatalos terminológiával élve – „prostitúciót folytató személlyel való kitartással elkövetett gyermekprostitúció kihasználásának bűntette” miatt indult büntetőeljárás.

Három kiskorú lány

A vádirat lényege szerint a férfi megtudta, hogy egy ismerőse lakásában három olyan kiskorú lány él, akik megszöktek a gyermekvédelmi intézetből, majd prostitúciós tevékenységet kezdtek el folytatni. Ezen tevékenységből származó bevételüket átadták a lakás tulajdonosának.

A jelenlegi büntetőper vádlottja pedig 2014. tavaszától egészen az év végéig ehhez úgy nyújtott segítséget, hogy a kiskorú sértetteket napi rendszerességgel gépkocsijával a város egy távolabbi pontjába fuvarozta, ahol a prostitúciós tevékenységet ismerősével együtt felügyelte. Esténként elkérték a bevételt, majd a vádlott visszafuvarozta a lányokat a tartózkodási helyükre.

Megszöktek

Amikor a lányoknak sikerült megszökniük, egyikük ismeretlen helyre távozott, míg a másik két kiskorú visszament a gyermekvédelmi intézetbe.

ÉM-SZB


[related-post post_id="3623757"]

[related-post post_id="3623501"]

[related-post post_id="3613490"]

[related-post post_id="3608884"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!