BOON Sziréna

2017.06.06. 19:47

Kilenc éves kislányát erőszakolta meg, nyolc év börtönt kapott

Debrecen, Miskolc - Élettársa is jelen volt, de nem akadályozta meg a szörnyű bűntettet.

Debrecen, Miskolc - Élettársa is jelen volt, de nem akadályozta meg a szörnyű bűntettet.

A Debreceni Ítélőtábla dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta J. G-re és Cs. M-re szexuális erőszak miatt a Miskolci Törvényszék által kiszabott elsőfokú ítéletet. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak élettársak voltak és közösen nevelték gyermekeiket. 2013 őszén történt, hogy a férfi – hivatalos megfogalmazás szerint – „szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette” az akkor 9 éves kislányát. A nő is jelen volt, de nem akadályozta meg azt. A férfi meg is fenyegette a kislányt, hogy amennyiben bárkinek elmondja a vele történteket, meg fogja őt verni.

A kislány 2014-ben a nevelőszüleinek beszélt először a vele történtekről. A büntetőeljárás során nem bizonyíttatott, hogy a vádlottak a másik kiskorú gyermeküket is szexuálisan zaklatták volna.

Elvették a gyerekeiket

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék idén januárban J. G-t, mint első rendű vádlottat szexuális erőszak bűntette miatt 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, míg Cs. M. másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék megszüntette a vádlottak 5 gyermekük feletti szülői felügyeleti jogát. Az ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosításért fellebbezett. A vádlottal felmentésért, enyhítésért fellebbeztek. A Debreceni Ítélőtábla keddi határozatával hagyta helyben az ítéletet.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!