BOON Sziréna

2017.05.26. 07:35

Kamatos kamattal hitelezett, de lebukott a zempléni uzsorás család

Sátoraljaújhely, Lácacsék - Börtönbüntetésre ítélték a lácacséki uzsorás családot.

Sátoraljaújhely, Lácacsék - Börtönbüntetésre ítélték a lácacséki uzsorás családot.

Nem csak a családfőt, hanem a feleségét és fiát is bűnösnek mondta ki a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság „uzsora-bűncselekmény” ügyében kihirdetett ítéletében. Az ominózus család ugyanis a település több lakosával „kamatos kamattal növelt” ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást kötött készpénz és árucikkek – többek között élelmiszer – hitelezésére. Az uzsorás család általában a hitelezett áruk értékét a bolti ár kétszeresében számolták.

Volt olyan is, aki 100 ezer forintot kért kölcsön, amiért 1 millió 340 ezer forintot fizetett aztán vissza. Aki nem tudott fizetni, azt fenyegették.

Más házát is eladta

A családapa (az első rendű vádlott) abban is megállapodott 2009-ben az egyik sértettel, hogy az megvásárolja tőle a házát 600 ezer forintért, amibe beszámolta 100 ezer forint értékben a sértett házát is. A ház további vételárát aztán havi részletekben kellett törleszteni minimum 1 millió 200 ezer forintot kifizetve, mert az uzsorás mindig azt mondta neki, hogy még fennáll a tartozása, fizetnie kell. Az így eladott ház ráadásul nem is volt a vádlott tulajdona. De hasonló módon „eladott” egy másik ingatlant is, mely szintén nem volt az övé.

Apa és fiú fellebbezett

A bíróság a családapát „négy rendbeli társtettesként elkövetett uzsora-bűncselekményben, csalás bűntettében és csalás vétségében” mondta ki bűnösnek és ezért 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte. Feleségét szintén „négy rendbeli, de bűnsegédként elkövetett uzsora-bűncselekmény és zsarolás miatt 2 év – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte. Fiukat a bíróság két rendbeli bűnsegédként elkövetett uzsora-bűncselekmény és zsarolás bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre ítélte.

A bíróság ítéletével szemben a családapa és a fia vádlottak fellebbezést jelentettek be, az édesanya a felfüggesztett szabadságvesztés büntetést tudomásul vette, az ügyész pedig 3 nap gondolkodási időt tartott fenn.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!