BOON Sziréna

2017.05.04. 09:29

Adósközvetítés helyett bombariadó Miskolcon

Miskolc, Szikszó - Közveszéllyel fenyegetés a vád a bombariadókat csináló nővel szemben.

Miskolc, Szikszó - Közveszéllyel fenyegetés a vád a bombariadókat csináló nővel szemben.

A Miskolci Törvényszéken csütörtökön kezdődik annak a 35 éves szikszói nőnek a büntetőpere, aki 2015-ben és 2016-ban összesen nyolc alkalommal telefonált pénzintézetekben elhelyezett bombák robbanásával fenyegetve. Csak tavaly nyáron pár hét leforgása alatt háromszor zárták le a miskolci Centrum Áruház közelében működő bankfiókot és környékét bombariadó miatt.

Felhívta a 112-t

A nő – a vádirat szerint – 2014-től kezdődően foglalkozott azzal, hogy magánszemélyek és pénzintézetek között közvetített a bedőlt hitelek rendezése, lezárása miatt. Tényleges kapcsolata azonban nem volt az érintett bankokkal. Amikor az ügyfelek már nagyon a nyakára jártak az egyeztetés elmaradása miatt, konkrét időpontot beszélt meg velük az adott bankfiókban. Pár órával a megbeszélt időpont előtt telefonon felhívta a 112-es segélyhívót, és közölte, hogy a pénzintézetben bomba fog robbanni.

Hivatkozási alap volt

2015 áprilisától novemberig összesen négy alkalommal jelentett hamis bombariadót egy országos lefedettségű bank budapesti fiókjainál. 2015 novemberében például Budapesten, a Váci úton tizenegy épületből mintegy ezerhétszáz embert kellett evakuálni a hamisnak bizonyuló bombariadó miatt.

Tavaly júliusban Miskolc belvárosában három alkalommal is ugyanannál a bankfióknál jelentett bombariadót, majd egy szikszói takarékszövetkezeti fióknál is kellett intézkedni a hamis bejelentése miatt. A becsapott adós ügyfelektől átvett és vissza nem fizetett ügyintézési díj kapcsán külön folyik a nő ellen büntetőeljárás. A korábban már hasonló csalásokért börtönt is megjárt, visszaesőnek minősülő vádlottat 2016 júliusában sikerült elfogni, és azt követően a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a nőt. Az ügyészség vele szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

ÉM-SZB


Miskolc - Egy hónapig biztosan előzetes letartóztatásban marad a bombával fenyegető nő.

Miskolc - A Miskolci Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást K-né K. M. 36 éves, szikszói lakossal szemben.

Miskolc, Szikszó - Összesen nyolc bankfiókot fenyegettet bombával egy szikszói nő. Adósságai voltak, a hitelezői kérték, hogy vegyen fel banki kölcsönt és abból törlesszen. Mindig akkor telefonált, hogy bomba van a pénzintézetben, mikor be kellett volna mennie, intézni a hitelt. Most közveszéllyel való fenyegetéssel gyanúsítják.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!