BOON Sziréna

2017.03.08. 12:13

Jogerős: hat év után felmentették a Miskolc Holding egykori vezérét

Miskolc - Nem találták bűnösnek dr. Halmai Gyulát, a Miskolc Holding Zrt. volt vezetőjét.

Miskolc - Nem találták bűnösnek dr. Halmai Gyulát, a Miskolc Holding Zrt. volt vezetőjét.

A Miskolci Törvényszék dr. Pászti Attila vezette tanácsa jogerősen felmentette dr. Halmai Gyulát, a Miskolc Holding Zrt. volt elnök-vezérigazgatóját a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult pótmagánvádas büntető­ügyben.

Szövevényes ügyek

Mint emlékezetes, a keddi határozathirdetést megelőzően napra pontosan hat esztendővel Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Kriza Ákos tett feljelentést összesen 74 ügyben. Köztük volt az a dr. Halmai Gyula elleni „hűtlen kezeléses” is, amelyben az első fokon eljárt Miskolci Járásbíróság a vádlottat a vád alól felmentette, további két esetben a hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőeljárást megszüntette.

A korábbi ítélet ellen pótmagánvádló – a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő – MIK Zrt. nyújtott be fellebbezést.

Dr. Pászti Attila, a Miskolci Törvényszék büntetőtanácsának elnöke a mostani jogerős felmentő ítélet indoklásában elmondta, hogy nem találtak olyan részt a pótmagánvádban, amely megváltoztatta volna a korábbi bírósági döntést, azaz helybenhagyták a korábbi ítéletet.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!