BOON Sziréna

2017.02.17. 08:43

Trükközni próbált a veterán autóval Borsodban

Miskolc - Milliós értékű, 1979-es évjáratú veterán terepjárót foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy adótartozás fedezeteként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Miskolc - Milliós értékű, 1979-es évjáratú veterán terepjárót foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy adótartozás fedezeteként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az adós először megpróbálta kijátszani a végrehajtókat. Azt állította, hogy eladta az autót egy német vevőnek, a veterán terepjáró már nincs a tulajdonában. Az adás-vételről azonban semmilyen szerződést nem tudott bemutatni. Németország helyett végül egy Borsod megyei autókereskedésben találtak rá a NAV végrehajtói a milliós értékű veterán autóra.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal többször is értesítette az adóst tartozásáról. Mivel a felszólítások ellenére sem kezdte el törleszteni adótartozását, ezért a NAV munkatársai a végrehajtás mellett döntöttek. Az adós nevén lévő veterán, ámde több millió forintot érő terepjáró lefoglalásáról értesítést is küldtek a tulajdonosnak. Az illető azonban többször is azt állította a végrehajtóknak, hogy az autót már eladta egy német vevőnek. Az ügyletről azonban semmiféle adás-vételi szerződést nem tudott bemutatni.

A NAV munkatársai a legnagyobb autóhirdetési portálon végül megtalálták az 1979-es veterán terepjárót. Egy Borsod megyei autókereskedésben „parkoltatták”, a rendszámot leszerelték róla. Az alváz- és motorszáma alapján azonban egyértelműen sikerült beazonosítani az autót.

A ritkaságnak számító terepjárót a NAV végrehajtói lefoglalták, és árverésre bocsátották. Március elejéig lehet licitálni az autóra - tájékoztatta a Borsod Online-t Varga Zoltán, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Főigazgatóságának sajtóreferense.


300-nál is több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei feketefoglalkoztató van a NAV listáján

Borsod-Abaúj-Zemplén – A NAV ismét közzétette azon cégeknek és egyéni vállalkozóknak a listáját, akikről a hatósági ellenőrzések során kiderült, hogy feketén foglalkoztatták a munkavállalóikat. Egy éve még több mint ötezer, fél éve 4875, míg most 4459 szereplőt talált.

Féláron árulja az autókat a NAV

35 ezer forinttól 3,5 millió forintig itt aztán minden van! Elképesztően sok használt autót árul a NAV - félártól lehet licitálni rájuk.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!