BOON Sziréna

2016.08.02. 07:29

Közveszéllyel fenyegetett a borsodi asszony

Miskolc - Egy hónapig biztosan előzetes letartóztatásban marad a bombával fenyegető nő.

Miskolc - Egy hónapig biztosan előzetes letartóztatásban marad a bombával fenyegető nő.

Mint írtuk, a Miskolci Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte K-né K. M. 36 éves szikszói nőt, aki több alkalommal (július 14-én, majd július 21-én és július 25-én is) a 112-es segélyhívón keresztül bejelentést tett, miszerint az egyik miskolci bankfiókban hamarosan bomba fog robbanni. Ennek megfelelően közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult meg a büntetőeljárás ellene.

Akár 4 és fél év is lehet

Mint megtudtuk, a közveszéllyel fenyegetést az követi el, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget. A Büntető törvénykönyv szerint alapesetben ez a bűncselekmény maximum 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha a köznyugalmat súlyosan megzavarja a cselekmény, 1-től 5 évig terjedő a szabadságvesztés. A nő esetében azonban – a nyomozás adatai alapján – 3 rendbeli „cselekményről” van szó, a kiszabható büntetés a halmazat miatt akár 4 és fél év szabadságvesztés is lehet.

Az utóbbi években a Miskolci Járásbíróságon három ügy volt folyamatban közveszéllyel fenyegetés miatt, és egy ügy még folyamatban van. Volt, aki nagykövetség, míg más börtön, rendőrség, illetve a Bosch miskolci gyárának felrobbantásával fenyegetőzött. A kiszabott büntetések is eltérőek voltak: volt, akit 200 óra közérdekű munka büntetésre ítéltek, míg mást pénzbüntetésre, két vádlottat végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

ÉM-SZB



Miskolc - A Miskolci Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást K-né K. M. 36 éves, szikszói lakossal szemben.

Miskolc, Szikszó - Összesen nyolc bankfiókot fenyegettet bombával egy szikszói nő. Adósságai voltak, a hitelezői kérték, hogy vegyen fel banki kölcsönt és abból törlesszen. Mindig akkor telefonált, hogy bomba van a pénzintézetben, mikor be kellett volna mennie, intézni a hitelt. Most közveszéllyel való fenyegetéssel gyanúsítják.

Miskolc, Szikszó - A Miskolci Járásbíróság előzetes letartóztatását rendelte el annak a nőnek, aki több alkalommal a 112-es segélyhívón keresztül bejelentést tett, hogy az egyik miskolci bankfiókban bomba fog robbanni.

Miskolc, Szikszó – A miskolci rendőrök hétfőn őrizetbe vették azt a nőt, aki több helyi pénzintézetet fenyegetett meg, hogy ott bomba fog robbanni.

Miskolc – Az utóbbi bő egy hét alatt három alkalommal is bombariadó volt a K&H Bank miskolci, belvárosi fiókjában. Mindhárom alkalommal a 112-es segélyhívó számot csörgette fel egy idegen női hang és elmondta, hogy a pénzintézetben robbanószerkezetet helyezett el, amely nemsokára működésbe lép.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!