BOON Sziréna

2016.07.16. 18:47

Még a kanyart sem tudta bevenni Miskolcon

Miskolc - Tizenöt jogosítványt vontak be a rendőrök az elmúlt napokban ittas járművezetőktől.

Miskolc - Tizenöt jogosítványt vontak be a rendőrök az elmúlt napokban ittas járművezetőktől.

A közlekedésrendészek vizsgálódásaikor olyan ittas sofőrt is találtak, aki nem tudott bevenni egy kanyart.

Fának csapódva állt meg

Dobi Tamástól, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtóreferensétől tudtuk meg, hogy „járművezetés ittas állapotban” vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság a helyi illetőségű G. Istvánnal szemben. „A gyanúsított július 27-én 16 óra 30 perc körül Miskolcon, az Andrássy utcában kanyarodás közben járműjével megcsúszott és egy fának csapódva állt meg. A helyszínen a férfinél alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.”

Többször is hangsúlyozni kell, hogy az ittas járművezetők kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendőrök az elmúlt napokban 23 ittas járművezetőt szűrtek ki, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.

Fontos feladat

A főkapitányság céljai közé tartozik a közlekedésrendészeti feladatok maradéktalan ellátása mellett a közlekedés biztonságának megteremtése és további javítása. A közúti közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a prevenciós célokat szolgáló közúti ellenőrzések végrehajtására.

A megye útjain 2016. június 27-e és július 3-a között 68 közúti közlekedési baleset történt, ebből öt balesetnél volt olyan sofőr az okozó, akinél a helyszínen alkalmazott alkoholszonda elszíneződött. Az adott időszakban 15 olyan ittas járművezetővel szemben indult hatósági eljárás, akiknél a rendőrök a helyszínen azonnal bevonták a jogosítványukat, illetve további 7 sofőrrel szemben indult közigazgatási hatósági eljárás.

A drog is tilos

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!