BOON Sziréna

2010.06.29. 13:05

Dráma a B.-A.-Z. megyei kórházban

<p>Miskolc - Két kórházi dolgozóra is rátámadt egy beteg, mindkettőjüknek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva.</p>

Többen is akaratlan tanúi lehettek kedden egy, pontosabban két nem mindennapi jelenetnek a B.-A.-Z. Megyei Kórházban, közelebbről először a II. idegosztályon, másodszor pedig a kórház parkjában.

Nem elmebetegséggel, hanem epileptikus problémával került a kórházba a beteg, akit a roham után az előírások szerint még egy ideig megfigyelés alatt kívántak tartani, ám ő úgymond megszökött. Minthogy roham után feltételesen egy ideig ön- és közveszélyesnek tekintendő az epilepsziás beteg, utánamentek, s még a kórház parkjában utol is érték. Visszavitték az osztályra, ám ez annyira felhergelte a még „fátyolos” tudatállapotban lévő beteget, hogy tört-zúzott, fejbe verte az egyik ápolót is, majd ismét megszökött. A park felé vette útját, s az egyik éppen ott tartózkodó kórházi adminisztrátorra támadt, azzal, hogy letépi a „parókáját”. Minthogy azonban nem parókával, hanem valódi hajjal volt dolga, azt megragadva verte elképedt áldozata fejét a falba, mesélte el a történteket dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos.

Csak ekkor értesítették a rendőrséget. A támadót a városi kórház pszichiátriájára szállították, míg a két sértettet a kapitányságon hallgatta ki a rendőrség.

ÉM/SZK

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!