BOON Sziréna

2010.03.09. 17:46

TISPOL akció Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is

<p>A háromnapos európai összehangolt közlekedésrendészeti akció Borsod-Abaúj-Zemplénben is elsősorban a tehergépjárművek átfogó ellenőrzésére terjed ki.</p>

A TISPOL Operational Group éves ellenőrzési terve alapján az „European Operation Truck" nemzetközi fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés2010. március 09-11. között a közúti forgalomban részt vevő magyar és külföldi tehergépjárművekre egyaránt kiterjed. Az akció során a rendőrök különösen a napi valamint heti pihenőidők-, továbbá a tehergépjárművek műszaki állapotára vonatkozó előírások betartását ellenőrzik majd.

Az ellenőrzés Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki-, illetve bevezető útszakaszokra, valamint a megye területét érintő gyorsforgalmi és autópálya szakaszokra terjed ki. A végrehajtásban valamennyi Rendőrkapitányság, a megyei Forgalomellenőrző Alosztály, valamint az Emődi Autópálya Alosztály vesz részt. Az akcióban a rendőrség együttműködik a Polgárőrség, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, továbbá a Vám- és Pénzügyőrség illetékes munkatársaival.

Információs háttér

A tehergépkocsik közlekedésének átlagot meghaladó biztonsági kockázata van, hiszen a méretüknél és tömegüknél fogva egyaránt legnagyobbnak számító járművekkel szemben a közúti közlekedés más résztvevői lényegesen védtelenebbek.

A KSH hivatalos adatai szerint hazánkban a 2008. december 31-én összesen több mint 3,6 millió forgalomba helyezett gépjárművet regisztráltak. A tehergépkocsik száma ekkor csaknem 425 ezer db volt, így elmondható, hogy a hazai gépjárműpark 11,5 %-át a tehergépjárművek képezik.

A nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodást (AETR) hazánkban a 2001. évi IX. törvénnyel hirdették ki. Az AETR részletesen meghatározza közúti forgalomban résztvevő tehergépjárművek vezetőinek engedélyezett vezetési idejét, továbbá a részükre kötelezően biztosítandó pihenőidőt - tájékoztatta portálunkat dr. Gaskó Bertalan, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-Főkapitányság Kommunikációs Iroda vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!