BOON Sziréna

2008.06.26. 18:13

Panzióból a börtönbe

<p><P>Gyanús lett a bogácsi panziósnak a nála megszálló két fiatalkorú férfi, akik kiraboltak egy időskorú házaspárt.</P></p>

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a fiatalkorú férfit, aki társával együtt rabolt ki egy időskorú házaspárt. Egy bogácsi panziót üzemeltető vállalkozónak gyanússá vált a nála megszálló lévő páros, így szólt a rendőröknek. A nem várt meglepetéstől az elkövetők szinte mindent azonnal bevallottak.

Együttműködés

A szoba kiadással foglalkozó bogácsi vállalkozónak valamiért gyanússá vált a két fiatalember, s mivel korábban előfordult már, hogy fizetés nélkül távoznak vendégei, szólt a rendőröknek. A Bogácsi Rendőrőrs járőrei a megfelelő és szakszerű adatgyűjtésük után kiderítették, hogy körözik azt az autót, amellyel a vendégek érkeztek. A meglepett páros a bogácsi rendőrök láttán elmondta, hogy az autóhoz két nappal korábban bűncselekmény útján jutott. A Miskolci Rendőrkapitányság rablás miatt indított velük szemben eljárást.

Az előzményekhez tartozik, hogy június 14-én hétvégi házukban rátámadtak egy miskolci házaspárra. Az elkövetők a náluk lévő késsel többek között arra kényszeríttették az idős nőt, hogy férjét egy székhez kötözze. A fenyegetések hatására a sértettek átadták a náluk lévő értékeket, készpénzt, lakásuk kulcsait, bankkártyájukat a PIN-kóddal együtt, a személygépkocsijuk indítókulcsát és papírjait.

A rendőrség a sikeres nyomozás eredményeként június 16-án vette őrizetbe a 28 éves H. B.-t és 17 éves fiatalkorú társát, akit a közelmúltban helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság. A 28 éves elkövetővel szemben érvényes elfogató parancs volt hatályban, mivel nem kezdte meg két éves, más bűncselekmény miatt kiszabott letöltendő szabadságvesztését, így ő a büntetés végrehajtási intézetben várhatja újabb ügyének alakulását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!