boon-sportoldal

2018.09.14. 17:09

Phoenix: a csapat megcsappant

Tiszaújváros - A kiesés elkerüléséért játszanak ebben az évadban a tiszaújvárosi férfi kosarasok.

Tiszaújváros - A kiesés elkerüléséért játszanak ebben az évadban a tiszaújvárosi férfi kosarasok.

A Tiszaújvárosi Phoenix KK férfi kosárlabdacsapata a pénteken játssza a 2018/19-es bajnoki évad első meccsét. Az újvárosiak 17.00-tól a Bajai Bácska FKE vendégei lesznek az NB I/B Zöld csoportjának nyitó találkozóján.

A férfi kosárlabdázás harmadik vonalában szereplő Phoenix együttese nem a legjobb előjelekkel várja nem csak ezt a meccset, hanem az egész évadot.

– Pár hete még hat távozóval számoltunk, hiszen Endrész Tamás úgy döntött, hogy abbahagyja a játékot, Brugós Olivér a MEAFC-hoz szerződött, Piukovics Bálint a Salgótarjáni KSE-hez igazolt, az amerikai Denzel Jackson pedig hazautazott – mondta Szendrey Zsombor, a tiszaújvárosi gárda edzője, majd így folytatta: – Úgy volt, hogy rajtuk kívül Pöstényi Zoltánra sem számíthatunk, mert családi és munkahelyi okok miatt abbahagyja, de ő végül csökkentett üzemmódban, kevesebb edzést vállalva marad. És úgy tűnik, hogy Kiss Balázs is folytatja nálunk, aki korábbi terveitől eltérően nem költözött el, és ezen a héten újra elkezdett edzeni.

Érkező az nincs

Arra a kérdésünkre, hogy a távozók helyére kik érkeztek a nyáron, meglepő választ kaptunk.

– Senki – jelentette ki Szendrey Zsombor, majd arra a kérdésre, hogy mi ennek az oka, így felelt: – A pénz, semmi más. Akiket nyáron megkerestünk, azok mindegyike máshová szerződött. Hónapokon át irányítót szerettünk volna igazolni, de nem sikerült, máshová mentek a kiszemeltek. Összesen hét felnőtt játékosunk van, és fiatalokkal töltjük fel a keretet az edzésekre, és a mérkőzésekre is.

A Phoenix heti öt délutáni edzésén a ,,feltöltésnek” köszönhetően szinte mindig tíz, vagy ennél több játékos van jelen, viszont az egy héten esedékes két délelőtti tréningen általában csak 2-3 fő jelenik meg, iskolai és munkahelyi elfoglaltság miatt. A csapat a felkészülési időszakban több edzőmeccset is játszott, és előfordult, hogy nagy különbségű vereséget szenvedett.

– Ezekre a találkozókra nem meccs hangulatban készültünk, hanem edzésként tekintettünk ezekre a megméretésekre, és bő rotációt alkalmaztunk – mondta Szendrey Zsombor, majd agy folytatta: – De ettől függetlenül tisztában vagyunk a jelenlegi helyzetünkkel. Ugyanis hiába indultunk el tavaly egy úton, azt nem tudjuk tovább folytatni, más célokat kell kitűzni, szakmai- és eredményszinten. Sajnos, látszik, hogy ebben az évadban, ha csak valami komoly változás nem történik a keretben, ha nem igazolunk 1-2 játékost, akkor a kiesés elkerülése lehet a reális cél. Más nem tudunk tenni, abból főzünk, ami van, próbáljuk kihozni magunkból a legjobbat.

Abszolút

A pénteki első bajnokin sem sok esélye van a Tiszaújvárosi Phoenix KK együttesének.

– Miközben a mi csapatunk megcsappant, addig a Baja tovább erősödött, így ők számítanak a Zöld csoport legmagasabban jegyzett csapatának, és a céljuk az, hogy feljussanak – tudtuk meg az újvárosi trénertől. – Mi nem tudunk teljes csapattal felállni ellenük, mert Pongrácz munkahelyi elfoglaltsága nem kel útra, két ügyes fiatal, Jónás és Berta pedig sérülés miatt nem tud pályára lépni. A papírforma abszolút a Baja mellett szól, de nekünk ettől függetlenül úgy kell játszanunk, hogy amikor véget ér a meccs, kijelenthessük, megtettünk minden tőlünk telhetőt.

ÉM-BCS


A férfi kosárlabda NB I Zöld csoport mezőnye

Bajai Bácska FKE, , EKE Eger KOK, Tiszaújvárosi Phoenix KK, Salgótarjáni KSE, Vásárhelyi Kosársuli, Alba Fehérvár II., Óbudai Kaszások, Debreceni EAC U23, Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC, Kecskeméti TE-Duna Aszfalt, Soproni MAFC, Újpest-MT, Concordia Motax KC Pápa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!