boon-sportoldal

2018.08.08. 09:28

Világbajnok nagypapa biztatta Milánóban

Miskolc - Két ezüst- és egy bronz­érmet szerzett Féderer Benjámin a milánói kontinensviadalon.

Miskolc - Két ezüst- és egy bronz­érmet szerzett Féderer Benjámin a milánói kontinensviadalon.

Július 22. és 29. között Olaszországban rendezték meg az idei serdülő és ifjúsági súlyemelő-Európa-bajnokságot, amelyen a magyar csapat tagjaként – a serdülők között, 77 kilogrammban – elindult Féderer Benjámin, a Kazincbarcikai VSE versenyzője is. Az észak-borsodi egyesület tárcsása szakításban 106 kilót, míg lökésben 140 kilogrammot emelt, így összetettben 246 kg-os eredményt ért el. Az első fogásnemben bronzérmet ért a teljesítmény, a másodikban, illetve az összetettben ezüstöt.

Tavaly hetedik

– Ez volt a második korosztályos Eb-m, ugyanis tavaly már indultam ezen a versenyen, Koszovóban a hetedik lettem a 85 kilogrammban, a fogásnemekben és az összetettben egyaránt – mondta lapunknak a 15 esztendős emelő. – Akkor 225 kilót hoztam, még elég messze voltam a dobogótól. Miként a mostani eredmény is mutatja, 21 kilót tudtam javulni egy év alatt, de az is igaz, hogy a 2017-es ellenfelek közül többen kor- és súlycsoportot váltottak. A kiutazás előtt azt beszéltük edzőmmel, Pátrovics Gézával – aki egyébként a nagypapám is –, hogy körülbelül a 250 kiló körüli eredmény lenne a cél, és abban reménykedtünk, hogy ezzel ott lehetek majd a dobogón. A győzelmet egy örmény srác szerezte meg, aki tizenkét kilóval emelt többet, mint én.

A körülményekről, a versenyről magáról az alábbiakat jegyezte meg a KVSE fiatalja:

– Nagyon jó helyen voltunk, a szállás és a terem ugyan­azon a helyen volt, nem kellett utaznunk – tette hozzá Féderer Benjámin. – Három nappal a verseny előtt értünk Milánóba, a kezdésig lévő időt edzésre és pihenésre használtuk fel. A szakításban 102 kilón kezdtünk, aztán 106-on folytattuk, majd sajnos a 110 nem sikerült, arra nem koncentráltam megfelelően. Nem az volt a baj, hogy nem bírtam, mert már az ORV-n, három héttel korábban sikerült ez a súlymennyiség. Lökésben 130 kilón indultam, majd meglett a 135, aztán a 140 is. Voltak idegőrlő pillanatok, de a lényeg, hogy hoztam azt a súlyt is. Az érem már megvolt, még utánam az örmény srác emelt, ha rontott volna, és nem sikerül neki a 141 kiló, akkor a lökés aranyérme az enyém lett volna.

Szól, kijavítja

A múltról és a jövőről is kérdeztük a barcikai sportolót.

– Nagyjából három és fél éve kezdtem a súlyemelést, az első versenyem itt volt Kazincbarcikán, a Szűcs Lajos Emlékversenyen. – Kissé duci gyerek voltam, de ez nem volt igazából hatással rám, inkább nagyapa biztatott, hogy kezdjek bele. Mindig mondta, hogy jöjjek az edzőterembe, viszont az elején alig lehetett lerángatni, hogy tréningezzek. Nagyapát mindenki ismeri a sportágban, hiszen többszörös világ- és Európa-bajnok mastersben, szövetségi kapitány is volt két és fél évig. Az, hogy együtt edzhetünk, nagyon sok energiát jelent, főleg pszichés tekintetben. Minden kis apróságnál szól, kijavít, hogy a legjobban csináljam a gyakorlatokat. Az idén még jön a korosztályos ob Kecskeméten augusztus végén, és fontos a decemberi csapatbajnoki döntő is. Ezen tavaly harmadik volt a klub, de most előrébb szeretnénk lépni. Idén jó lenne megdönteni még az országos csúcsot, elsősorban lökésben, ami 146 kiló, de a 85 kilogrammban. Aztán persze később az ifjúsági, a junior korosztályban, majd a felnőttek között is eredményes lennék.

MI


A tények

Serdülő és ifjúsági Európa-bajnokság, Milánó

Serdülők, 77 kg: 1. Harutyun Grigorjan (Örményország) 258 (117, 141),

2. Féderer Benjámin (Magyar­ország, KVSE) 246 (106, 140), 3. Saba Asanidze (Grúzia) 242 (103, 139).

Ifjúságiak, 77 kg: 16. Neal Peter John (Magyarország, Ózdi SFC) 205 kg (90, 115). +94 kg: 12. Lucz Levente (Magyarország, Tiszaúj­városi SC) 252 kg (112, 140).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!