boon-sportoldal

2018.06.13. 12:14

Futás, aztán pedig kerékpár következik a Bükkben a maratoni hétvégén

Miskolc - A hétvégén „maratonozók” veszik birtokba a Bükk-hegységet. Indul az MC Félmaraton Tour.

Miskolc - A hétvégén „maratonozók” veszik birtokba a Bükk-hegységet. Indul az MC Félmaraton Tour.

A Marathon Club Miskolc szervezésében szombaton a Csanyikban rendezik meg a 26. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékversenyt. A rendezők öt versenyszámot írtak ki: maraton (egyéni, 42,3 km), maraton (váltó, 4×10,5 km), félmaraton (21 km), kismaraton (10,5 km), minimaraton (3,5 km, túrázva is teljesíthető). A mezőny majd egy 10,5 km-es, 330 méter szintemelkedéssel nehezített, 2012-ben debütált körpályán vetélkedik, a futók körönként visszatérnek az „erdei stadionba”.

Litván próbálkozó

– Az előnevezés május 30-án lezárult, helyszíni nevezésre személyesen pénteken 16 és 20 óra között, illetve szombaton 7 és 9.45 óra között van mód a versenyközpontban – közölte Szűcs István főszervező, hozzátéve azt is: 430 felett van az előnevezettek száma, így nagyjából a korábbiakhoz hasonló, 600-700 fős mezőny jöhet össze szombatra. Eddig már húsz országból jártak futók az eseményen, ezúttal bővül a sor, hiszen litván próbálkozó is tiszteletét teszi a viadalon.

Amint már arról írtunk, a Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny az első állomása az idén életre hívott Mc Félmaraton Tour-nak. Rajt a maraton (egyéni és váltó), a félmaraton, a kismaraton résztvevőinek 10 órakor, a minimaraton résztvevőinek 10.15-kor.

Húsz százalékkal nőtt

Vasárnap a VII. Kondenzgyík Hegyikerékpár Maratont bonyolítja le ugyanitt a Free­riderz Sport Club és a Biennále Nonprofit Kft. A szervezők egy 28 kilométeres pályát jelöltek ki, és majd ezt kell egyszer vagy többször teljesíteni, attól függően, hogy ki melyikre nevezett, melyik korcsoportba tartozik, de tartanak gyermek- és ovis futamokat is.

– Kemény, változatos és eléggé embert próbáló pályát sikerült kijelölni – mondta Nagy András főszervező. – Nálunk 20 százalékkal nőtt az előnevezői létszám tavalyhoz képest, nyilván befolyásolja majd a végleges létszámot az időjárás. A legidősebb indulónk – egyelőre – 66 esztendős. A verseny beleszámít a magyar bajnoki pontok gyűjtésébe, illetve fontos azt is elmondani, hogy a kötelező védőfelszerelést senki se hagyja otthon!

Kezdés 10.30-tól. Az a versenyző, aki 26. Bükki Hegyi Maraton maratoni (42,3 km) vagy egyéni ultramaratoni (63 km) távját és a VII. Kondenzgyík Maraton minimum „B” távját is teljesíti külön kitüntetésben részesül. Az abszolút első helyezett Double-­Finisher versenyző vándorserleget vehet át, kiérdemelve ezzel az „Év Kondenzgyíkja” címet.

Rajtszám kedvezmények

A 7. Maratoni Hétvége (26. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny és VII. Kondenzgyík Maraton) rajtszámainak felmutatásával június 16-án és 17-én – szombaton és vasárnap – kedvezményes belépési lehetőséget kínálnak három miskolci turisztikai látványosságba: a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba, a Diósgyőri Várba, valamint a Miskolc-tapolcai Barlangfürdőbe.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!