boon-sportoldal

2017.09.14. 16:23

DVTK-Volán: Úgy volt, hogy kezdenek, de csarnok híján mégsem

Miskolc - Később kezdi a szezont a DVTK-Volán I. férfi asztalitenisz-csapata az Extraligában.

Miskolc - Később kezdi a szezont a DVTK-Volán I. férfi asztalitenisz-csapata az Extraligában.

A hétvégén elkezdődött volna a 2017/2018-as évad a Diósgyőr egyes számú alakulata számára a honi férfi asztalitenisz-bajnokság élvonalában, ám kedden eldőlt, hogy mégsem lép asztalokhoz az Arturs Reinholds, Molnár István Patrik, Széll Zsolt összetételű trió.

Mindössze öt

Amint azt András Miklós, a DVTK-Volán szakosztályvezetője lapunknak elmondta: csarnokuk (a miskolci Jókai Mór Református Általános És Alapfokú Művészeti Iskola) foglaltsága miatt nem tudnak játszani sem a szombati első körben, amikor a Turris SE Sopron látogatott volna Miskolcra, sem másnap, vasárnap, amikor a Celldömölki VSE-Swietelsky alakulatával kellett volna összemérniük az erejüket. Az, hogy mikor pótolják be a mérkőzéseket, csak a későbbiekben derül ki.

A szövetség egyébként mindössze öt fordulót írt ki őszre, és tizenhármat tavaszra, amit azzal indokoltak, hogy a bajnokság első szakasza csupán szeptember közepétől december közepéig tart, míg a második 2018. január elejétől azon év júniusáig. Így aztán a DVTK-Volán I. az említett két meccsen kívül csak október 14-én játszik a szécsényiekkel, november 25-én a BVSC-vel, míg november 26-án a győriekkel.

Támogató érkezhet

A diósgyőriek szakosztályvezetője még két lényeges dolgot említett meg lapunk megkeresésekor: az egyik, hogy a piros-fehérek célja a most induló szezonban az 5–6. hely elérése lesz, ezt a szakember már jónak, elfogadhatónak tartaná a kerettől, amely nem változott az egy évvel ezelőttihez képest (emlékeztetőül: a tavalyi évadban kiesőhelyen végeztek a diósgyőriek, akik visszalépéseknek köszönhetően maradtak a legjobbak között). A másik: van olyan érdeklődő, aki fantáziát lát abban, hogy akár névszponzorként is segítse az együttest a jövőben.


A mezőny

A férfi Extraliga mezőnye

  • BVSC-Zugló I.
  • Celldömölki VSE-Swietelsky I.,
  • DVTK-Volán I.
  • Floratom Szeged AC-Probart
  • Gödöllői EAC
  • Győri Elektromos Vasas SK
  • Komlói SK
  • PTE-PEAC-Kalo Méh I.
  • Szerva ASE Szécsény I.
  • Turris SE Sopron

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!