boon-sportoldal

2017.03.27. 11:18

Sima vereség, jobb volt a Szécsény

Miskolc - Szombaton asztalhoz állt a DVTK Volán I. férfi extraligás gárdája.

Miskolc - Szombaton asztalhoz állt a DVTK Volán I. férfi extraligás gárdája.

A vendég szécsényiek sokkal esélyesebbek voltak az előzetes esélylatolgatás alapján, mivel a múlt ősszel simán nyertek (6-1) hazai pályán a diósgyőriek ellen. A DVTK-ban Széll, Molnár és Reinholds lépett asztalhoz a Bátorfi, Magyar, Kriston trió ellen. Jól kezdték a párost a miskolciak, Széll-Molnár az első játszmát 11:8-ra hozta, de ezután érvényesült a papírforma, 5:11, 10:12, 9:11. Ezzel 1:3 a vége és vezettek a nógrádiak (0-1).

Javult a fogadás

Széll az első mérkőzésén sima vereséget szenvedett Magyartól (4:11,6:11,6:11), így 0-2 lett a vendégek javára. Molnár nagy csatát vívott Kristonnal, de nem volt szerencséje a végjátékban (9:11, 9:11, 11:7, 11:13), 1:3 Kristonnak, így összesítésben együttese már 3-0-ra állt. A Reinholds-Bátorfi mérkőzésen a hazai játékos mindent megtett a győzelemért, de ez is kevés volt (12:14, 8:11, 11:6, 6:11), Bátorfi nyert 3:1-re, tehát 0-4 lett az állás. Széll Kriston ellen folytatta, és az első két szettben is minimálisan, 2 ponttal veszített 9:11, 10:12. Aztán javult a DVTK-s pingpongos fogadása (11:7), ám a negyedik játszmát nagyon könnyedén nyerte az ellenfél (2:11), 0-5 „oda”. Rein­holds a nap legizgalmasabb meccsét játszotta Magyar ellen, de veszített (11:13, 11:5, 12:10, 2:11, 7:11), 2:3 oda, ezzel pedig 0-6. Molnár megpróbálta megszorítani Bátorfit, ám csak kevés babér termett neki (8:11, 4:11, 11:8, 5:11), amivel 0-7-tel zárult a csata.

ÉM-MI


Jegyzőkönyv

Férfi Extraliga, 15. forduló

DVTK Volán I. – Szécsény I. 0-7


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!