boon-sportoldal

2012.05.10. 10:15

Még három hétig hezitálhatnak

Június elseje a jelentkezési határidő a jégkorong Kontinentális Kupa küzdelmeire.

Június elseje a jelentkezési határidő a jégkorong Kontinentális Kupa küzdelmeire.Története során idén tavasszal első alkalommal játszott magyar bajnoki döntőt a Miskolci Jegesmedvék JSE hokicsapata. A finálét ugyan elveszítették a sárga-feketék a jóval nagyobb játékerőt képviselő, az osztrák EBEL-ben edződött Sapa Fehérvár AV 19-cel szemben, ám az ezüstéremnek is nagyon örültek mind a szurkolók, mind pedig a játékosok. Azt már korábban írtuk lapunkban, hogy a miskolci együttesnek lehetősége nyílhat kilépni a nemzetközi színtérre, amihez elsősorban az kell, hogy a bajnok székesfehérváriak lemondjanak a Kontinentális Kupa indulás jogáról, az ugyanis az aranyérmest illeti meg.

Törökök, belgák

– Ez megtörtént, a fehérváriak nemrég írásban jelezték, hogy nem kívánnak részt venni a sorozatban – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára, akitől ezután azt kérdeztük: meddig, milyen határidőig jelentkezhetnek a Macik a Kontinentális Kupára?

– A nevezést június 1-jéig kell eljuttatni hozzánk, mi azt áttekintjük, szignáljuk, majd továbbküldjük a nemzetközi szövetségnek. Van ezen a papíron egy rész, amelyen jelezni lehet, hogy kíván-e a klub fordulót rendezni. Én azt javaslom a miskolciaknak, írják be a második fordulót, azért azt, mert az elsőben erőnyerők lennének, mivel az első körben olyan országok csapatai lépnének jégre, mint Törökország, vagy Belgium.

Erős jöhet össze

A korábbi évek gyakorlata alapján az első fordulót (selejtezőt) szeptemberben rendeznék meg, míg a másodikat (ahol két csoportot alakítanának ki, s az egyik lehetne ezek közül a miskolci) október harmadik hetében. Pillanatnyilag, miután még nem járt le a nevezési határidő, pontosan nem lehet tudni a csapatnévsort, az viszont bizonyos, hogy az európai ,,top nemzetek" (Oroszország, Csehország, Svédország, Finnország, Szlovákia) nem fogják magukat képviseltetni a Kontinentális Kupában.

– Ettől függetlenül is erős mezőny jöhet össze, a harmadik körben szállhat be például Olaszország, Lettország, Dánia, vagy Ukrajna képviselője – tette hozzá Kovács Zoltán. – A Final Fourra 2013 januárjában kerülne sor, idén ezt Franciaországban, Rouenben rendezték. A kupa sorsolása egyébként Budapesten fog elkészülni, június 23-án, ekkor derül ki a rendező városok neve is.

ÉM-MI

 Edzőről, csapatról

A szurkolók nagyon várják a híreket arról, hogy egyrészt Greg Lindqvist után ki lesz a Macik új vezetőedzője, másrészt milyen keret fog kialakulni az őszi rajtig. az Észak-Magyarország információi szerint egy trénerrel gyakorlatilag már megállapodásközelben van a klub vezetése. Személyéről azt sikerült megtudnunk, hogy Kanadából érkezik, érkezhet Miskolcra, és a fiatalabb korosztályt képviseli, ugyanis mindössze 41 esztendős. A játékosállomány annyiban biztosan változik, hogy Svasznek Bence visszavonult az aktív játéktól; bizonytalanság jobbára a légiósok sorsával kapcsolatban van. 

 A Mol Ligáról

Jelen állás szerint maximum tíz csapattal rajtol majd el az ősszel a Mol Liga 2012/2013-as évadja. A sorozatnak tagja lesz az MJJSE, a Dab.Docler, a Ferencváros, az Újpest, valamint a HSC Csíkszereda, a Brassó, továbbá a Steaua Bukarest. A másik három együttes a Progym-VSK Csíkszereda (romániai), Partizan Beograd (szerb), HC Nové Zámky (szlovák) és HC 38 Dubnica (szlovák) négyesből kerül ki – miután tőlük érkezett vissza a Ligához nevezési dokumentum. Döntés, úgy tudjuk, még a héten megszületik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!