boon-sportoldal

2012.01.12. 10:37

BKSC: A hagyományok köteleznek

Bőcs - A nagymultú bőcsiek vezetik a megyei III. osztályú bajnokság miskolci csoportját.

Bőcs - A nagymultú bőcsiek vezetik a megyei III. osztályú bajnokság miskolci csoportját.

A Hernád-partiak kissé messze kerültek egykori NB II-es önmaguktól..., de most ismét jó útra léptek: a bajnoki cím és a vele járó megyei II. osztályú tagság várományosai.

– A nyáron kaptam felkérést a klub vezetésétől arra, hogy vállaljam el a nagyok irányítását – kezdte a 38 éves Simon Attila edző, aki főállásban a helyi általános iskolában testnevelő tanárként dolgozik. – Korábban utánpótlás edzőként dolgoztam a klubnál, ezért különösen nagy várakozással készültem magasabb szintű feladatomra.

Helyiek játszanak

A szakvezető a BKSC keretét a korábbi NB II-es együttes ifistáiból és a tavalyi megyei III. osztályú bajnokságban szereplő bőcsi játékosokból alakította ki.

– Azt kérték tőlem a helyi elöljárók, hogy csapatunkba kizárólag helyi sportolókat építsek be – folytatta a tréner. – Ennek eleget is tettem és a „mellékelt ábra” szerint munkálkodásom sikeres. Vezetjük a tabellát, de még nem dőlhetünk hátra, mert a mögöttünk állók a nyakukon lihegnek. Ugyan nem mondtuk ki, hogy fel kell jutnunk a megyei II. osztályba, de ez a bőcsi elvárás! Csapatunkat fiatalok alkotják, átlagéletkorunk nem sokkal haladja meg a húsz évet. Fizikálisan a mezőny fölé nőttünk, játékunk azonban hullámzó volt. Hazai pályán minden meccsünket hoztuk, még gól sem kaptunk. Vendégként viszont két vereséget szedtünk össze elsősorban azért, mert rossz pályákon futballoztunk. Egyénileg senkit nem emelek ki, csapatként nyújtottunk átlagot felüli teljesítményt.

A Borosi-kupára

Felkészülésüket január 9-én kezdték az általános iskola tornatermében. Sietségük oka az, hogy neveznek a Borosi László hagyományos teremlabdarúgó emléktornára, amelyen be akarnak jutni a döntőbe.

– Csak februárban és márciusban tesszük át székhelyünket a kinti, felújított füves pályánkra, amely minden igényt kielégít – közölte az edző. – A ráhangolás időszakában terveink szerint megyei I. és II. osztályú csapatokkal csapunk majd össze, miközben keretünk változatlan marad a tavasz idényre. Tizenegy meccs vár ránk, a lebonyolítási forma szerint ugyanis három kört játszunk, ennek jegyében összesen huszonegy meccsen – rájátszás nélkül – dől el az aranyérem sorsa. Abban bízom, hogy megőrizzük pozíciónkat és ősszel már a megyei II. osztályban kezdjük majd a pontvadászatot. Örvendetes, hogy nincs anyagi és tárgyi gondunk, előrelépésünk így kizárólag a csapat játékosain múlik.

ÉM-KT


A Miskolc csoport állása

1. Bőcs KSC 10 7 1 2 38-9 22

2. Borsodszirák 10 6 2 2 37-14 20

3. Sajószöged 10 5 2 3 27-16 17

4. Arnót 10 5 1 4 25-21 16

5. Bükkszentkereszt 10 5 1 4 19-21 16

6. Ónod 10 4 - 6 25-29 12

7. Sajólád 10 3 1 6 16-33 10

8. Holcim SC* 10 1 - 9 7-51 0

* 3 büntetőpont levonva


Gólszerzők

10 gólos: Lovas Béla

6 gólos: Pálinkás Szabolcs

5 gólos: Tóth Tamás

4 gólos: Balázs László

3 gólos: Lakatos Barnabás, Hideg Attila

1 gólos: Szegedi László, Almádi Marton, Nyircsák Attila

Öngólos: Bari Szabolcs (Borsodszirák)(A hiányzó 3 gól magyarázata: a Holcim SC – Bőcs találkozót a bőcsiek 3-0-ás eredménnyel a fehér asztalnál kapták meg.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!