boon-sportoldal

2011.10.10. 20:40

MJJSE: Másodszor is visszavágott az FTC

Ezúttal pont nélkül maradt az MJJSE csapata a jégkorong MOL Ligában.

Ezúttal pont nélkül maradt az MJJSE csapata a jégkorong MOL Ligában.Egy nappal a Dab.Docler bravúros legyőzése után a Miskolci Jegesmedvék JSE jégkorongcsapata a Mol Liga keretében a Ferencvárosi TC vendége volt. A két csapat rendre izgalmas meccseket játszik egymás ellen, ez a hétfő esti összecsapás sem kezdődött unalmasan. Előbb a Miskolc játszhatott emberfórban, majd a hazaiak, de egyiküknek sem sikerült komoly helyzetet kialakítania. Aztán a zöld-fehérek lettek aktívabbak támadásban, Borbásék előtt adódott több lehetőség, de Budai K. rendre jól avatkozott közbe. Aztán amikor a harmadik emberelőnyös helyzeténél támadhatott a fővárosi együttes, már becsúszott a hiba az MJJSE védekezésben, Hietamaki távoli bombája találta utat a kapuba, a mérkőzés 14. percében (1-0). A játékrész hajrájában Fodor emberhátrányban kis híján egyenlített, majd rögtön ezután kiállítások miatt 4 a 4 elleni, majd 4 a 3 elleni csatát láthatott a publikum.

A második harmad

A második harmad elején megduplázta előnyét az FTC, Jánosi remek kapu elé játszását Hoffmann közelről pofozta a kapuba (2-0). Két perc múlva, a 24. minutában tovább hízhatott volna a zöldek előnye, de Borbás bombája kijött Budai K.-ról, az ismétlést pedig Heikkinen elhibázta. Nem úgy tűnt ekkoriban, hogy sok keresnivalója lehet ezen a meccsen a kicsit fáradtnak tűnő vendégeknek, mert bár próbálkoztak, de a hazaiknak több lehetőségük volt. A játékrész derekán egy újabb FTC ziccer maradt ki, aztán emberfórba került az MJJSE, amit Jarabek használt ki a 34. percben (2-1). A szépítés után Bonar vesztette el a fejét és osztott ki két pofont, ami miatt büntetőpadra került, és ezzel eldőlt, hogy lendületből biztosan nem egyenlítenek a vendégek.

Az utolsó húsz perc

A harmadik harmad izgalmasan alakult, mindkét oldalon akadtak gólszerzési lehetőségek, a nyílt játékban egy esetleges hazai gól a meccs eldöntését, míg egy vendég találat a ,,meccsnullát” jelentette volna. A játékrész közepén egymást követték a kiállítások, miközben az egyik és a másik kapu is elmozdult, amikor azt éppen támadták, de nem lett kiállítás ebből egyik oldalon sem. Aztán az 54. percben, amikor az offenzív játékot játszó MJJSE elvesztette a korongot a hazai harmadban, egy gyors kontra végén a második hazai gólt összehozók ezúttal fordított leosztásban betaláltak, és ezzel tulajdonképen eldöntötték a meccset (3-1). Vagyis a nyitófordulóban elszenvedett nagy veresége után másodszor is visszavágott az FTC.

ÉM-KT


Jegyzőkönyv

Ferencvárosi TC – Miskolci Jegesmedvék JSE 3-1 (1-0, 1-1, 1-0)Pesterzsébet, 200 néző. V.: Varjú, Németh M., Nagy A.

Ferencvárosi TC: Racko - Hajdú, Székely Mádai, Berta (1), Borbás, Heikkinen - Bontovics, Lévai, Rosztocsil, Hoffmann 1 (1), Jánosi 1 (1) - Hietamaki 1, Wéber, Nagy L., Feil, Sivonen – Géczi, Hegyi, Kiss G., Fekecs, Marosi (k). Edző: Dobos Tamás.

Miskolci Jegesmedvék JSE: Budai K. - Chmelo, Jarabek (1), Dubek, Bonar, Saluga - Lindgren, Láda P., Fodor, Rafaj 1, Popovics – Urbán, Orosz, Szilágyi, Miskolczi, Ritó - Budai R., Túróczy, Gyenes (k). Edző: Greg Lindqvist.

Kiállítások: 12 perc ill. 18+10perc fegyelmi (Lindgren).


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!