boon-sportoldal

2010.11.16. 17:22

Bochumban bundagyanús az egyik Szpari-meccs

<p>A váciak elleni papírforma eredményt hozó Ligakupa találkozót is megjelölték. Az index.hu értesülése szerint hat NB I-es bajnokit, öt Ligakupa-mérkőzést és egy-egy Magyar Kupa-, illetve előkészületi meccset biztosan vizsgál az elmúlt három futballszezonból a bochumi ügyészség és a magyar rendőrség a tavaly kirobbant európai méretű bundabotrány kapcsán.</p>

A hivatalos közlés szerint tizennégy hazai találkozó gyanús, listánkról csak egyetlen mérkőzés hiányzik. Hivatalosan szinte még semmi konkrétumot nem tudni az egy évvel ezelőtt a bochumi tartományi ügyészség által nyilvánosságra hozott, Európa jelentős részére kiterjedő bundabotrány magyar vonatkozásairól. Mindössze annyit erősítettek meg többször a hazai és a külföldi szervek, hogy tizennégy magyarországi futballmeccs érintettségét vizsgálják abban az ügyben, amelyben a Berlinben élő, horvát Ante Sapina köré szerveződött hálózatot göngyölítették fel.

Hivatalos értesítés nincs

Az egyik, az index.hu által megemlített találkozó a Nyíregyháza Spartacus–Dunakanyar Vác Ligakupa mérkőzés, amelyet 2008. október elsején játszottak a Városi Stadion műfüves pályáján.

- A klub semmiféle hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy a mérkőzéssel foglalkoznak a bochumi ügyészségen, vagy a magyar rendőrségen, így aztán nem is foglalkozunk ezzel – summázta a Spartacus hivatalos véleményét a történtekről Banka Zsolt klubigazgató.

Visszatérve az említett találkozóra, az akkor élvonalbeli Szpari színeiben az NB I-ben, valamint az NB III-as Ligacsapatban kevés lehetőséghez jutottak léptek pályára. Az ellenfél az NB II-es váci csapat volt, végül a nyíregyháziak nyertek 3–0-ra Miskolczi 22 méteres lövésével, Cornaci 16 méteres nagy kapáslövésével és Dosso 6 méteres fejesével. Az eredményben aligha volt nagy meglepetés, ráadásul a gólok száma sem volt kirívó.

A Szpari kispadján azon a meccsen Szabó András ült

– Úgy vélem ez már vicckategória – kezdte véleményformálását a témában Szabó András. – A Ligakupa-találkozók zöme egy jó edzőmeccsnek tekinthető, nem tudom, kinek jut eszébe ilyen meccseket fogadásra feltenni. Elképzelhetetlennek tartom, hogy az akkori Szpariból bárkinek is bármilyen köze lehet egy ilyen ügyhöz.

Cornaci kapásgólja

– Papírforma eredmény született, hiszen egy élvonalbeli klub csapata simán nyert egy másodosztályú együttes ellen, ráadásul úgy emlékszem, hogy Miskolczi egy remek lövéssel szerzett gólt, Cornaci pedig talán élete gólját lőtte kapásból. Miként bundáztak volna a hazai játékosok ilyen eredménynél? Egyébként abszurdum, ami ebben az úgynevezett bunda-történetben megy. Amennyiben vannak olyan találkozók, amelyeken sportszerűtlen eredmény születik, akkor konkrétumokkal kell bizonyítani, a vétkeseket pedig meg kőkeményen meg kell büntetni. Természetesen egyértelmű, és betonbiztos bizonyítékok alapján!

Az index.hu által közzé tett gyanús mérkőzések

Tatabánya-Vasas 0-2 2008. február 23., NB I. 16. forduló
Nyíregyháza-Vác-Újbuda 3-0 2008. október 1., Ligakupa 1. forduló,
Bőcs-Újpest 0-3 2008. október 8., Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 1. meccs,
Újpest-Paks 3-1 2008. október 26., NB I. 12. forduló,
Bp. Honvéd-Vecsés 5-0 2009. január 29., előkészületi mérkőzés,
Vasas-Diósgyőr 3-0 2009. február 7. Ligakupa, 9. forduló,
Győri ETO-Lombard Pápa 0-4 2009. február 7., Ligakupa 9. forduló
Szombathelyi Haladás-Siófok 3-0 2009. február 7.., Ligakupa 9. forduló,
Újpest-Bp. Honvéd 3-0 2009. április 24., NB I. 24. forduló,
Debreceni VSC-Kecskeméti TE 3-1 2009. április 25., NB I. 24. forduló,
Szombathelyi Haladás-REAC 1-0 2009. április 24., NB I. 24. forduló
Zalaegerszegi TE-Vasas 3-1 2009. április 24., NB I. 24. forduló
Vasas-MTK 2-1 2009. július 29. Ligakupa, 2. forduló

Visszapillantó

Labdarúgó Ligakupa, A-csoport
Spartacus–Dunakanyar-Vác 3–0 (2–0)
Városi Stadion, műfűves pálya, 300 néző, v.: Szöllősi (Vígh, Agócs)
Nyíregyháza Spartacus: Illyés – Ur, Nánási, Ambrusz (Lakatos, a szünetben), Cornaci (Varga, 62. perc)– Miskolczi (Markos, a szünetben), Bakos (Simon, 68.), Odrobéna, Lippai (Nagy D., a szünetben) – Sevel, Dosso. Edző: Szabó András.
Vác: Sztankó – Tányéros (Kocsis D., a szünetben), Vidra (Kövesdi, a szünetben), Laki, Hegedűs Cs. – Horváth T., Kocsis G. (Hiebsch, 66.), Farkas P. (Krajcsek, 66.), Vén, Margitics (Langó, 66.) – Rob. Edző: Tóth János.
Gól: Miskolczi (35.), Cornaci (41), Dosso (71.)
Sárga lap: Odrobéna (25.), illetve Horváth (26.), Hegedűs (53.)
35. perc: Lippai balról ívelt szabadrúgásból a kapu elé, a vendégek röviden szabadítottak fel, a labda Miskolczi elé került, aki 22 méterről, kissé jobbról, jobb külsővel a jobb alsó sarokba lőtt, 1–0.
41. perc: Miskolczi jobb oldali szöglete után a 16-osnál álló Cornaci elé fejelték a vendégek a labdát, aki ballal, kapásból nagy gólt lőtt a jobb sarokba, 2–0
71. perc: Az előrelopakodó Ur jobbról, pontosan ívelt át a hosszú oldalra, Dosso 6 méterről a jobb sarokba fejelt, 3–0.

Mesterszemmel
Szabó András: – A mérkőzés elérte célját, biztos győzelmet arattunk.
Tóth János: – A lendületesebb, gyorsabban játszó hazaiak megérdemelten nyertek.

A gyanús meccs:

Friss hírek a Szpariról:

- Mán László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!