boon-sportoldal

2010.10.05. 21:43

MJJSE: nehezen, de megérdemelten

<p>A jégkorong Mol Ligában kedden este Székesfehérvárott játszott a miskolci csapat.</p>

A kanadai légiósok fele (Derton, Waddell), valamint Kállai nélkül korcsolyáztak jégre a sárga-feketék, viszont abban a reményben, hogy így sem lesz gond kétvállra fektetni a „kis Volánt". A két gárda eddigi egyetlen, miskolci meccse szeptember 19-én elég egyoldalú mérkőzést hozott, amelyet az MJJSE 10-2-re hozott. Az összecsapást a forduló előtt tíz ponttal a tabella hetedik helyén álló házigazdák kezdték jobban, ugyanis előbb a 7. percben Pilcsik, majd 8:06-nál Kiss D. volt eredményes, egyenlő létszámban. Ez is jelezte, hogy kissé álmosan nyitottak a Macik, nem mentek a passzok, akcióik nem voltak elég gyorsak, gördülékenyek, ugyanakkor a fehérvári fiatalok meglepően jól korongoztak. A harmad tizedik percétől ébredezett a Jegesmedvék, felvették a fordulatszámot, s a 19. percben Bonar – egy remek támadást követően – bevette a Sapa kapuját.

A folytatásban

Az elszórakozott nyitó felvonás után komolyan belevetette magát a találkozóba az MJJSE, egy egészen más mentalitású csapat korcsolyázott ki a jégre; rögtön jött is az egyenlítő találat, amelyet Saluga jegyzett a 22. perc közepén. A második harmad már nem telt büntetések nélkül (az első úgy zajlott), s éppen Nagy G. gáncsolás miatt ücsörgött a büntetőpadon, amikor a fórban Láda B. ütője „sült el", a kék vonalról lőtt nagy gólt. Ez azt jelentette: a 28. minutum kezdetén már a pontosabban, gyorsabban korongozó borsodiak álltak jobban a meccsen. Változatos volt a játék, itt is, ott is helyzetekkel, mígnem 39:30-nál Bartzen kapott tíz perces fegyelmit – miután gáncsolásért két perccel „jutalmazták" és beszélt a bíróhoz. Ez nem érkezett éppen jókor, mert egyik motorjukat vesztették el hosszabb időre a Jegesmedvék.

Ez azonban mit sem látszódott Ládáék teljesítményén, merthogy a 43. percben Szilágyi „köszönt be", és hogy teljesen elszálljanak a fehérvári remények, arról Dubek gondoskodott hat minutával később. A záró tíz percre tehát már úgy mentek a felek, hogy nem volt kérdés melyikük lesz a győztes A hazaiak mestere időkérést is bevetetett, de ezzel már nem sokra ment.

 Jegyzőkönyv

Sapa Fehérvár AV 19 II – Miskolci Jegesmedvék JSE 3-5 (2-1, 0-2, 1-2)

Székesfehérvár, 200 néző. V.: Nagy, Németh, Kész.

Fehérvár: Vay – Hetényi, Hegyi Á. (2), Nagy G. 1 (1), Ondrejcik, Vaszjunyin (1), Maklári, Jobb, Németh Á., Pilcsik 1, Szabó A., Balogh B., Ozsváth, Meretei, Kovács V., Farkas, Varga A., Orbán, Hajós (1), Kiss D. 1, Tóth A. (1), Bálizs (k). Edző: Kóger István.

MJJSE: Gyenes – Egri (1), Urbán, Saluga 1 (1), Dubek 1 (1), Rafaj (2), Gőz, Láda B. 1, Szilágyi 1, Bartzen (1), Bonar 1 (1), Budai, Láda P., Kis A., Korpos, Sijka, Miskolczi, Ritó, Duschek (k). Edző: Robert Dever.

Kiállítások: 6 perc, illetve 8 perc + 10 perc fegyelmi (Bartzen).

Kóger István: - Gratulálok a Miskolcnak, nagyon okos játékkal vertek meg minket. Sokat dolgoztunk, de tartalom nélkül, a helyzeteket be kellett volna lőnünk.

Robert Dever:  - Rosszul kezdtük a mérkőzést, de utána nagyon keményen kellett dolgoznunk a gólokért. Öt játékosunk is hiányzott, de ma csapatként jól küzdöttünk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!