boon-sportoldal

2010.06.10. 13:53

Sopronba repültek a Méhecskék

<p>A MISI U11-es leány kosárlabda csapata Sopronban vesz részt az országos döntőn ezen a hét végén.</p>

Az országos leány kenguru bajnokságot június 11-13 között Sopronban rendezik meg, ahol 13 csapat küzd majd a végső helyezésekért. A páratlan számú mezőnyben – ami egy szabadkártyával induló csapattal bővült 12 csapatosról eggyel többre – ott lesz a Miskolci Sportiskola gárdája is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 2010-es esztendőben mind az öt (!) korosztály országos döntőjében volt, van miskolci gárda.

Fiúkat előzve

Ezen a hét végén a MISI Méhecskék csapata mérettetik meg. A döntőig vezető út során, a regionális selejtezőben összesen 13 együttes vett részt, fiú és leány, valamint vegyes csapatok egyaránt. A Méhecskék összesen 8 alkalommal háromcsapatos tornákon vettek részt, és a sorozat végére a három legjobb gárda közé kerültek, és végül két egri fiú csapat mögött a harmadik helyen végeztek, vagyis a regionális sorozatban érmet gyűjtöttek be.

– Csak a két egri fiú csapatot nem sikerült legyőznünk a regionális meccseken, de ezért nem érheti szemrehányás a csapatot – mondta Áron Balázsné, a MISI Méhecskék edzője. – Sajnos, az Észak-keleti régióban kevés a leány csapat, és a bár fiúk elleni csaták remek fejlődési lehetőséget kínálnak, a lányok elleni meccshiányok miatt kíváncsian várom, hogy mire leszünk jók ebben a mezőnyben. De nem csak ezért várom kíváncsian, hanem azért is, mert bár sok korosztályos csapattal vettem már részt országos döntőkben, de ilyen kicsikkel még nem. Az biztos, hogy lelkes, hajtós csapatunk van, a keretünk is elég bő, a 18 lány közül sajnos négyet nem tudtam elvinni, mert nevezni csak 12 gyereket lehet, és még így is kettővel többen kerültek be az utazó keretbe. Remélem, az éves munkánknak lesz látszatja, ami győzelmekben mutatkozik majd meg, de azt lehetetlen megjósolni, hogy hol végezhetünk, ugyanis ez a korosztály most először találkozik országos seregszemlén.

A többi döntős
A Miskolci Sportiskola az idén az országos döntőbe jutott leány kosárlabda korosztályos csapatai közül a kadet gárda a 4., a serdülő együttes a 6., a gyermek csapat a 7. míg a juniorok a 8. helyen végeztek.
Út a döntőig, eredmények

Területi alapszakasz, Észak-keleti régió

1. forduló: MISI Méhecskék – Salgótarjáni Fekete Sasok 45-16, MISI Méhecskék – Szerencsi Kisördögök 55-12.

2. forduló: MISI Méhecskék – Egri Kék Oroszlánok 17-65, MISI Méhecskék – MISI Struccolók 45-17.

3. forduló: MISI Méhecskék – Szerencsi Kisördögök 39-18, MISI Méhecskék – Egri Kék Oroszlánok 21-40.

4. forduló: MISI Méhecskék – Egri Kék Oroszlánok 26-65, MISI Méhecskék – Egri VSI Mókusok 29-59.

5. forduló: MISI Méhecskék – Vörösmarty Viperák 53-26, MISI Méhecskék – Szerencsi Kisördögök 36-22.

6. forduló: MISI Méhecskék – Egri Kék Oroszlánok 21-76, MISI Méhecskék – Egri VSI Mókusok 27-43.

7. forduló: MISI Méhecskék – Vörösmarty Viperák 45-29, MISI Méhecskék – Salgótarjáni Fekete Sasok 38-19.

8. forduló: MISI Méhecskék – Egri VSI Mókusok 27-46, MISI Méhecskék – Egri Kék Oroszlánok 22-60.

Hol, mikor, kik?

A döntő időpontja: június 11-13.

Helyszíne: Sopron, MKB Aréna

Résztvevő csapatok,
A-csoport: Csípős Darazsak (Sopron), Szolnoki Sasok, Budai Vizslák;
B-csoport: Fürge Rókák (Szekszárd), MISI Méhecskék, Fehérvári Villámok;
C-csoport: Csata Szellemek, Zsákoló Zsiráfok (Székesfehérvár), Tempó Kenguruk (Debrecen);
D-csoport: Tulipános Mókusok (Győr), Madách (Szeged), Mezőberényi Macskák, Kesi ÉZI (Kecskemét).



A MISI Méhecskék csapata:
felső sor (balról):
Kosztoványi Kyra, Eperjesi Nóra, Vörösházi Jázmin, Bodrogi Júlia, Áron Balázsné (edző), Zakár Adrienn, Ádám Lili, Berecz Boglár, Makranczi Léda;
alsó sor (balról): Török Réka, Duzsik Virág, Schmidt Gréta, Kovács Luca, Újmáry-Tóth Zsófia, Orbán Dorina, Halász Zsófia, Szabadin Laura.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!