boon-sportoldal

2010.03.26. 22:33

"Malina" egyszerű kívánsága

<p>Január elején érkezett Diósgyőrbe és sokak szerint a DVTK talán legjobb téli igazolása volt.</p>

Ugyan a pirosfehérek mind a négy eddigi tavaszi bajnokijukat elveszítették, a litván hálóőrre, Mindaugas Malinauskasra egy rossz szava nem lehet senkinek, ami tőle telt, azt védte ezeken az összecsapásokon.

A legutóbbi találkozón, múlt szombaton, az első félidő végén „találkozott” a győriek egyik játékosával, és ezért a kontaktusért a játékvezető tizenegyest adott a vendégeknek. Az ETO ezt a lehetőséget kihasználta, s ezen egyetlen góllal elvitték mindhárom pontot az Andrássy útról. „Büntető volt” – ismerte el a balti portás, akivel Sutkó Mihály, a megyei kerékpáros szövetség elnökének tolmácsolásában beszélgettünk. „Jó passzt kapott a srác, próbáltam levédeni a területet, de eltolta a labdát és ütköztünk. Még volt hátra elég sok idő a mérkőzésből, küzdöttünk, de nem tudtunk gólt szerezni, sajnos” – tette még hozzá Malinauskas.

Nem gondolt rá

Beszédes a klub honlapjának, illetve a Borsod Online szurkolói szavazásának végeredménye, merthogy mindkét helyen a 26 esztendős kapus találtatott a legjobbnak mind a Debrecen, mind a Videoton, mind az Újpest, mind pedig a Győr ellen: „Sokkal jobb lett volna, ha nem én vagyok a legjobb, de nyerünk, pontot, vagy pontokat szerzünk. Örülök, hogy elfogadtak a szurkolók, bár erre az elején igazából nem gondoltam, inkább arra, hogy milyen lesz maga a csapat, miként fogok kijönni a társakkal. A dicséreteket köszönöm, ám lehet, hogy ha más áll a kapuban, az több labdát tudott volna megfogni, mint én...

A 190 centiméter magas játékos

Diósgyőrt megelőzően a lett Tranzits Ventspilsben légióskodott, s amikor lejárt a kontraktusa, az ügynöke megkérdezte, mit szólna egy esetleges magyarországi lehetőséghez. Rábólintott és két és fél éves szerződést írt alá Miskolcra. Amikor itteni terveiről érdeklődtünk, nem nevezett meg óriási dolgot, csupán annyit, amennyit egy futballista kívánhat magának: „A lehető legtöbbször ott lenni a pályán és segíteni a csapatot”.

A természetes

Amikor elmondtunk egy apró titkot Mindaugasnak, nevesül azt, hogy a DVTK egykori legendás kapusa, jelenlegi kapusedzője, Veréb György szerint nincs olyan kérés, amit ne teljesítene, ne csinálna meg, mindössze annyit jegyzett meg: „Ez a természetes, nem?”

Malinauskastól megtudtuk, menyasszonya rövid ideje már szintén Miskolcon tartózkodik és gyermeke, a májusban második születésnapját ünneplő Emijus is elkezdte az ismerkedést a várossal, a környezettel. A magyar nyelvről más nemzetbeliek úgy tartják, hogy elég nehéz megtanulni, az egyik közönségkedvenc azonban már halad vele: „Jobb, bal, ez a két szó az, amit már elsajátítottam” – jelezte mosolyogva a portás, majd arra a közbevetésre, hogy „Érzi-e, ha igen, mennyire magán-, illetve a csapaton a feszültséget a négy fiaskó után?”, ezt mondta: „A legjobb négy csapattal találkoztunk eddig, mindannyian bízunk benne, hogy ezután nagyobb sanszunk lesz győzni, és győzni is fogunk.

ÉM-MI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!