boon-sportoldal

2009.06.03. 14:57

Tóth Mihály, Pelacaci és Simic távozik Diósgyőrből

<p>Nem csak az v&#225;lt biztoss&#225; szerd&#225;n,<br /> hogy &#250;j edz&#337;vel kezdi a k&#246;vetkez&#337;<br /> id&#233;nyt a Di&#243;sgy&#337;r, hanem az is, hogy a<br /> j&#225;t&#233;koskeretben is lesz mozg&#225;s.</p>

– Három olyan

labdarúgótól is megválunk,

akiket élő szerződés

kötött a csapathoz, ennek

értelmében sem Tóth

Mihály, sem Florin

Pelecaci, sem Djodrje Simic

nem lesz tagja a DVTK jövő

évi játékoskeretének

– jelentette ki Dlusztus Imre.

– Ennek elsősorban az az oka, hogy

jelentősen csökkenteni kell a klub

költségvetését, mert

még egy olyan szezont nem szeretnék, mint

amilyen az idei volt, a biztosra

kalkulálható bevételekhez

igazítjuk a kiadásainkat.

A most nyáron lejáró

szerződésű labdarúgókkal

kapcsolatban is megkérdeztük az

ügyvezetőt.

Lakatos Bélával,

Kállai Norbettel ezen a héten

megállapodtunk a közös

folytatásról – mondta

Dlusztus Imre. – Bokros

Tiborral és Lippai

Ákossal, valamint Kovács

Ádámmal szóban már

korábban abban maradtunk, hogy a

Diósgyőr játékosai

maradnak. Lipusz Norberttel még

tárgyalásban vagyunk, mert az eddigi

megbeszéléseinken még nem

sikerült mindkét fél

számára elfogadható

szerződési feltételekben

megállapodnunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!