boon-sportoldal

2009.03.16. 15:47

Bőcsi tanulság a nagyobb célok előtt

<p>H&#225;romg&#243;los veres&#233;get szenvedett a<br /> labdar&#250;g&#243; NB II Keleti csoportj&#225;nak<br /> cs&#250;csmeccs&#233;n a B&#337;cs.</p>

 

Szombaton több, mint tízezer ember

ünnepelte a Ferencvárosi TC NB II-es

labdarúgócsapatának bajnoki

győzelmét. Azt a 4-1-es sikert, amit egy borsodi kis

csapat, a zöld-fehérek nyakán

loholó Bőcs KSC ellen értek el.

A háromgólos különbségű

győzelem, a bőcsiek edzője szerint

túlzó, és bár

összességében nincs ennyi a két

együttes között, de ezen a napon

számszerűségében ez jött ki,

és ezzel nehéz lenne vitatkozni.

– Most is azt mondom, amit a meccs után:

nem kikényszerített

hibákból kaptuk a gólokat –

jelentette ki Tóth

László, a Bőcs KSC

szakvezetője. – Amennyiben a két

belső védőnk tudásának a

60 százalékát nyújtja,

és a kapusunk is bemutat néhány

bravúrt, akkor szorosabb lett volna a meccs.

Jó tudom, ez a tipikus esete annak, amikor

valaki a vereséget magyarázza, de

számomra nagy tanulságokkal

szolgált ez a meccs. Ugyanis kiderült, hogy

ha mi, a mostaninál is nagyobb célt

tűzünk ki magunk elé, mondjuk a

következő évad végén az

NB I-be jutást, akkor néhány

dologban változtatnunk kell. És ezek

között szerepel a keret

összetétele is. Mert azt kell, hogy

mondjam: néhány

játékosunkról kiderült

szombaton, hogy alkalmatlan erre a szerepre,

mentálisan nem képes megoldani a

feladatot éles helyzetben. Ezért a

nyártól csak olyan

játékosok fogják alkotni a

Bőcs keretét, akik

elbírják a nagy feladat

súlyát, és képesek is

megbirkózni ezzel.

A

kollégáról

Tóth Lászlót nem

kellett kérdezni a Ferencvárosi

TC csapatánál

edzősködö angol szakemberről,

Bobby Davidsonról,

néhány megjegyzés

kérdés nélkül is

előtört a bőcsiek

edzőjéből.

– Olvastam, hogy az angol tréner szerint

nekem mit kellene tennem, hogy csak a saját

csapatommal kellene foglalkoznom – mondta

Tóth László.

– Ez jól hangzik, és akár

meg is fogadhatnám, ha csak a Bőcs

szerepelne egyedül a bajnokságban. De mivel

ellenfelek is vannak a pályán, így

kénytelenek vagyunk néha a másik

csapattal is foglalkozni. Mint sok

kollégámnak, így nekem is egy

picit furcsa az angol edző viselkedése, aki

egy általa elképzelt rend

megteremtésére törekszik, aminek a

megvalósításához sok sikert

kívánok neki. Azon meg csak

„kívülállóként"

csodálkozom, a magam kis

világában, ami lehet, hogy nem is olyan

kicsi, mert nem vagyok egyedül ezzel: annyi

pénzből, abból a több

száz millió forintból, amit a

Ferencvárosnál elköltenek a

labdarúgásra, milyen csapatot lehetne

még csinálni, azon kívül,

mint ami Bobby Davidsonnak

sikerül.

A 11-esről

A második ferencvárosi

gól büntetőből esett a szombati

bajnokin, és természetesen erről is

van véleménye Tóth

Lászlónak.

– 11-es volt, semmi kétség –

jelentette ki határozottan bőcsiek

vezetőedzője. – A védőnk

hozzáért ellenfeléhez, aki

elesett, és a szabályok szerint

ezért büntető jár. De

azért valamit hagy jegyezzek meg: nekünk

egy évben 22 ilyen esetünk van az

ellenfél 16-osán belül, ha a

szükség úgy hozná, ezt

videón is meg tudnám mutatni annak, akit

ez komolyan érdekel. A baj az, hogy egy

évadban jó, ha egy vagy két ilyen

eset után büntetőt

ítélnek a javunkra, és

őszintén szólva ez nem túl

jó arány...

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!