Teodoru, de nem a Borisz

Nemrégiben Miskolcon járt az MTK-nál pályaedzőként dolgozó ,,Ciki” becenéven is ismert egykori játékos, aki természetesen összefutott testvérével Teodoru Borisszal, aki a diósgyőri utánpótlásban edzősködik.

– Melyik érzés dolgozik jobban benned: a nosztalgia vagy a mai meccsen való győzni akarás? – kérdeztük Teodoru Vaszilszt.
- Nehéz kérdés, de megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy szavakkal is átlátható legyen, ami ilyenkor bennem zajlik. Nekem ez a klub, ez a város jelent mindent. A szívem hevesebben ver, s ha körbenézek a stadionban vagy a környékén, rengeteg emlék, történet jut eszembe. A munka viszont Budapesten van és a sors iróniája, hogy a Diósgyőrt nem lehet kikerülni, játszanunk kell egykori klubom ellen.

– Ha már az emlékeknél tartunk: mi jut eszedbe arról a csapatnévről, hogy Zalaegerszeg?
- Kellemes történetet tudok róla mesélni, az biztos, bár nem hiszem, hogy a bátyám, Borisz, akkor örült neki. Most már jókat nevetünk rajta, de én, ugye, mint fiatal, tizenhét éves siheder a ZTE ellen 4-0-ra megnyert mérkőzésen debütáltam a csapatban és ráadásul gólt lőttem. Gondoltam, ,,testvéri szeretetből” hátraszólok neki, hogy ezért otthon enyém a nagyobb adag húsleves, de nem álltam meg, hogy fel ne mutassak az eredményjelzőre, mondván, vajon melyik Teodoru is lőtte a gólt? Erre Borisz olyan dühbe gurult, hogy egyedül előre tört, és ő is betalált a zalaiak kapujába. A hátvédtársai, Salamon Józsiék hátul a térdüket csapkodták a kacagástól, de azt hiszem megérte felbosszantani Boriszt.

– Miért távoztál 1984-ben a Vasashoz?
- Mert akkor Európa szintű klasszisok szerepeltek az angyalföldi gárdában, és sajnos a Diósgyőr kiesett. A Vasasnál eltöltött évek után még játszottam Cipruson, majd Ausztriában, az St. Pöltenben. Közben már folyamatosan képeztem magam, készültem az edzői pályára.

– Lesz még egyszer a DVTK-nak két Teodoruja?
- A futballban minden elképzelhető.

- Gyarmaty Attila -