boon-sportoldal

2008.05.05. 21:26

Öt játszmában ötödik hely

<p>Kazincbarcika - A férfi röplabda NB I-es Ligabajnokságban hétfőn hazai pályán játszott a Vegyész RC. Meglett az ötödik hely.</p>

Az ötödik helyért zajló párharcban hétfő estig mind a két gárda egy-egy összecsapást tudott a maga javára fordítani, vagyis ez a mérkőzés volt a „döntő", ami a kiírtnál később kezdődött. Ugyanis a vendégjátékosok egy csoportja nem a megbeszélt időre érkezett meg a barcikai csarnokba, emiatt 15 perc csúszással indult útjára a labda. 

Nem a hazaiak szája íze szerint kezdődött a mérkőzés, hiszen sok volt a pontatlanság a vendéglátóknál. 7-11-nél időt kért Oravec edző, és tanácsai hasznosnak bizonyultak, mert 12-12-nél a vendégek trénere cselekedett hasonlóan. A szett hajrájában már hiába keverte a kártyákat Vocskó mester, a házigazdák a játék minden elemében jobbak voltak a fővárosi együttesnél, amit a játszma utolsó pontja is jelzett: Kovács Z. ásza után mehettek padcserére a csapatok.

A második szakaszt nagyszerűen kezdték Kovácsék, és hatpontos előnyre tettek szert (14-8).Vocskó mester második időkérése azonban tűzbe hozta a vendégeket, akik nagy akarásuknak köszönhetően fordítani tudtak (16-18), a hajrában pedig már nem engedte ki a kezéből a részsikert a MAFC.

A harmadik felvonásban a kezdeti bizonytalanság után magára talált a hazai gárda, és elsősorban remek centerjátékának köszönhetően hamar a maga javára tudta fordítani az állást. És bár a vége egy picit szoros lett, de összességében magabiztosan hozta a részsikert a barcikai gárda.

A negyedik szettben villámrajtot vettek a fővárosiak, az álmos Vegyész ellen nagyon elhúztak a játszma elején, és mivel a hazaiak nem tudtak felébredni, könnyedén hozta a játszmát a MAFC, jöhetett a minden eldöntő csata.

Az ötödik etapban fantasztikusan kezdett a hazai együttes, 5-2 után azonban egyenlíteni tudott a MAFC. A szett közepén Kovács S. ásza után ismét két ponttal álltak jobban a barcikaiak. Ekkor a vendégek mestere időkéréssel próbálta meg felrázni csapatát. Ez csak részben sikerült, mert a Vegyész továbbra is tartotta minimális előnyét.

A végjátékban a közönség lelkes biztatása közepette röplabdáztak a hazaiak, és végül nagy csatában megnyerték a záró felvonást.

Jegyzőkönyv

Vegyész RC-Kazincbarcika – MAFC 3:2 (19, -22, 21, -18, 12)

Kazincbarcika, 150 néző. V.: Nagy, Csikós.

Vegyész RC: JUHÁSZ, KOVÁCS S., Csizmadia, Lehoczky, Tóth Milán, KOVÁCS Z. Csere: Szántai (liberó), Nagypál, Gulyás, Germuska, Dudás, Kiss. Vezetőedző: Daniel Oravec.

MAFC: Tóth Miklós, HONT, Hoboth, Tari, Takács S., Vocskó. Csere: Németh (liberó), Markovich, Takács G., Nagy, JAHN. Vezetőedző: Vocskó György.

Daniel Oravec: – Nehéz szezonon vagyunk túl. Ma fáradt volt a csapat. Gratulálok az 5. helyhez, ami nagy sikere ennek a fiatal együttesnek.

Vocskó György: – Egész éves közepes teljesítményünket ma ,,megkoronáztuk". Gratulálok a Vegyésznek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!