VRCK: Három nap alatt nem felejt

Kazincbarcika - Folytatódik a férfi röplabda bajnoki elődöntőben a Kazincbarcika–Kaposvár csata.

Kazincbarcika - Folytatódik a férfi röplabda bajnoki elődöntőben a Kazincbarcika–Kaposvár csata.

A férfi röplabda Extraliga rájátszásában a Vegyész RC Kazincbarcika csapata ma újabb meccset játszik. Az észak-borsodi gárda a három nyert meccsig tartó elődöntő harmadik mérkőzésén 20.00-tól a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpontban a Fino Kaposvár SE együttesét fogadja. A váltakozó pályaválasztói joggal zajló csatározásban eddig mindkét fél három szettben hozta a hazai meccsét, a múlt pénteken a VRCK nyert, hétfőn pedig a somogyi alakulat. Vagyis a párviadal 1–1-re áll, és talán ez nem meglepő, hiszen a kaposvári gárdának is van erős oldala, de az biztos, hogy a legutóbbi meccsen a Vegyész csalódást keltően játszott.

Most újra az igazi arcunkat kell mutatnunk, a szűk egy héttel korábbit.” Marek Kardos

Alig valamit

– A középszakasz hajrájában hazai pályán megvertük sorrendben a Kaposvárt, a Pénzügy­őrt és a Kecskemétet is. Mérkőzésről mérkőzésre jobban teljesítettünk fogadásban és védekezésben, a nyitásaink pedig rengeteget jelentettek. Ez a lendületünk az elődöntő első meccsén is megvolt, Kaposváron azonban ebből alig tudtunk mutatni valamit. A nyitások nem találtak pályát, a fogadásunk átlaga is romlott, ami miatt egyre többet kapkodtunk, és mikorra megtaláltuk volna az igazi arcunkat, már nem tudtuk elbizonytalanítani az ellenfelünket – tekintett vissza Marek Kardos, a Vegyész RC Kazincbarcika vezetőedzője, majd így folytatta: – Tanulságos mérkőzés volt a kaposvári, de most újra az igazi arcunkat kell mutatnunk, a szűk egy héttel korábbit. A saját pályánkon be kell bizonyítanunk, hogy a hétfői mérkőzés csak egy félrelépés volt. Tragédia egyébként nem történt, a labda gömbölyű, ezért is imádjuk ezt a sportágat. Tudjuk, mire vagyunk képesek, és ezt bizonyítani is szeretnénk, de természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az ellenfél sem fog feltett kezekkel pályára lépni.

Rossz nap

A hétfői bajnokit sokak szerint azért hozta 3:0-ra a Kaposvár, mert ők átlag feletti teljesítménnyel rukkoltak elő, szemben a Vegyésszel, akik közül Szabó D. viszonylagosan jó produkcióját nem számítva mindenki valós tudása alatt röplabdázott.

– Három nap alatt senki nem felejt el röplabdázni, egyszerűen rossz napot fogtunk ki – összegzett Toronyai Miklós, a barcikaiak játékosa, aki csereként jutott szóhoz a legutóbbi meccsen. – Megbeszéltük a tanulságokat, levontuk a következtetéseket. A hazaiaknak igazából minden összejött, ezt még ők is elismerték, nekünk pedig nem jött ki ezúttal a lépés. Közhely, de ez már a rájátszás, bármi lehet, hiszen a háló túloldalán is egy olyan csapat játszik, amely be akar kerülni a döntőbe. Mi a játék minden elemében gyengébben teljesítettünk, tudásunk alatt játszottunk, főleg fogadásban és nyitásban volt ez szembetűnő. Semmi gond nem történt, kaptunk egy pofont, de nem fogtunk padlót, csütörtökön visszavesszük a vezetést a párharcban. Teljesen mindegy, hogyan, de nyernünk kell, és fogunk is, mert hazai pályán nem kapunk ki. Beszéltem több szurkolóval is, mindannyian jelezték, ugyanúgy mellettünk állnak, mint eddig a szezonban bármikor, ez pedig rengeteget jelent nekünk. Mindegy, hogy hány mérkőzésen dől el a párharc, a célunk az, hogy ott legyünk a fináléban.

ÉM-TM,BCS


Az eddigi meccsek

A férfi Extraliga rájátszásában az elődöntők eddigi eredményei

Vegyész RC Kazincbarcika – Fino Kaposvár SE 3:0

Pénzügyőr SE – Kecskeméti RC 3:0

Kecskeméti RC – Pénzügyőr SE 2:3

Fino Kaposvár SE – Vegyész RC Kazincbarcika 3:0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!