VRCK: Az esélyesebb csapat nyert

Kazincbarcika – Hazai meccset játszott kedden a Vegyész RC Kazincbarcika csapata a Közép-Európa Kupában.

Kazincbarcika – Hazai meccset játszott kedden a Vegyész RC Kazincbarcika csapata a Közép-Európa Kupában.

A férfi röplabda Közép-Európa Kupa 2018/2019-es sorozatában az alapszakasz utolsó, tizedik találkozóját vívta kedden hazai környezetben a Vegyész RC Kazincbarcika alakulata. Az észak-borsodiak sorsa már korábban eldőlt, abban a tekintetben, hogy nem jutnak be a sorozat négyes döntőjébe, a szlovénekkel kapcsolatban pedig az volt biztos, hogy tagjai lesznek a későbbi Final Four-nak.

A BL-résztvevő diktált

Az első szettben 4-4 után lett 4-6 az állás, de a vendégek nem tudtak három pontnyi előnyre szert tenni, mert a hálóba nyitottak. Azonban Szabó D. gyenge ütését követően kialakult ez a különbség (6-9), kellett is az időkérés. Németh Sz. szélső támadása szép volt, utána viszont hosszút szervált.

Bár készültek a barcikaiak sáncokkal, a BL-résztvevő szlovének elütöttek mellette, felette, csakhogy nem mindig pontosan (8-13). Hosszú labdamenetet Pokersnik zárt le, majd Banait Macko váltotta. Egy vitatott labda is megzavarta a Vegyészt, következett az újabb megbeszélés (9-16). Macko támadása hozott pontot, Milev viszont nem tudta fogni Vilimanovic nyitását. Páez és Macko remek sánca késztette tapsra a közönséget, a vendégek azonban uralták a játszmát (11-20). Németh Sz.-ék összekapták magukat, a vendégek is rontottak, így 16-22-nél Urnaut edző avatkozott közbe. Szabó D. ölte meg keményen a labdát (19-24), azonban Vilimanovic pontosan húzott át (19-25).

Voltak hibáink, de elégedett vagyok azzal, amit nyújtottunk.” Marek Kardos

A második felvonásban 3-2-re vezetett a Barcika, egy vendégütésnél, annak fogadásánál a plafon volt „útban”. Hármas blokkra okosan ütött Szabó D. (6-5), Németh Sz. viszont két sáncot kapott. 10-10-nél együtt voltak a felek, amiért megdolgozott a VRCK. Lágy labdák hoztak pontokat a ljubljanaiaknak (11-13), amit hazai idő követett.

Németh érkezett „repülővel”, aztán Gebhardt N. és Toronyai kapott lehetőséget a játékra, de csak rövid időre. Pár ponttal vezettek a vendégek (14-17), akik 16-17-nél beavatkoztak. Blázsovics érkezett Milev helyett, szerzett is pontot (20-21). Kardos-edző osztott tanácsokat, ott volt a Vegyész ellenfele nyakán (21-23), de Pokersnik eldöntötte a szett sorsát egy mindenki közé helyezett ütéssel (22-25).

Szabó D. nagy labdája

A harmadik játszma elején jól odatette magát a Vegyész (3-1), Blázsovicsék nagyon akartak bizonyítani (6-4). 8-8-nál Vilimanovic rontott nyitást, miként Macko is. 9-10-nél a hazai szakvezető érezte szükségességét az időkérésnek, aztán Gebhardt Á. jött liberóban. Szabó D. csinált meg nagy labdát (12-12), nem volt gond a hazaiak akarásával, Németh Sz.-ék blokkja előnyt jelentett (14-13). Három szlovén pont hozta a barcikai időkérést, a kapott lehetőségeket kegyetlenül kihasználta a vendéggárda (15-19). Szabó D. és egy sánc hozta fel a VRCK-t, 19-21-nél kellett a szusszanás az ACH-nak. Ami után koncentráltak, és befejezték a szettet, valamint a meccset is (22-25).

ÉM-MI


Jegyzőkönyv: Vegyész RC Kazincbarcika – ACH Volley Ljubljana 0:3 (-19, -22, -22)

Kazincbarcika, 400 néző. V.: Vasko, Mokry (szlovákok).

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez, Juhász 6, Banai, Szabó D. 16, Milev 2, Németh 7. Csere: Vitko (liberó), Gebhardt Á. (liberó), Macko 6, Gebhardt N., Toronyai, Blázsovics 7. Vezetőedző: Marek Kardos.

ACH Volley Ljubljana: Vilimanovic 10, Puric, Pavlovic 13, Dirlic 10, Pokersnik 15, Polujan 13. Csere: Kovacic (liberó), Plesko. Vezetőedző: Andrej Urnaut.

Marek Kardos: – Előzetesen úgy gondoltam, hogy majd a fiatalok fognak játszani, de mivel jól nézett ki a játékunk, nem így történt. Voltak hibáink, de elégedett vagyok azzal, amit nyújtottunk.

Andrej Urnaut: – Jók voltak a fogadásaink, a blokkjaink. Azért jöttünk, hogy szettveszteség nélkül távozzunk, ezt sikerült elérni.


[related-post post_id="4129971"]

[related-post post_id="4125096"]

[related-post post_id="4122799"]

[related-post post_id="4121703"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!