VRCK: A sárga-kékeknek együtt kell kimászniuk a gödör mélyéről

Kazincbarcika - Ausztriában játszik pénteken Közép Európai Kupa- mérkőzést a Vegyész RC Kazincbarcika csapata.

Kazincbarcika - Ausztriában játszik pénteken Közép Európai Kupa- mérkőzést a Vegyész RC Kazincbarcika csapata.

Nem jutott a Magyar Kupa döntőjébe, így csak a sorozat harmadik helyéért játszik majd február 16-án Érden a Vegyész RC Kazincbarcikai NB I-es férfi-röplabdacsapata. A borsodiakat a Pénzügyőr múlta felül az elődöntőben, két meccsen, a fővárosiak először otthon nyertek 3:1-re, majd kedden a Don Bosco Sportközpontban is 3:2-re. Az eredményeket,a fináléról való lemaradást egyértelműen csalódásként élték meg a vegyészvárosban, annál is inkább, mert a VRCK szerette volna megvédeni a címét a kupában.

Mindent bevetnek

– Valóban, nem erre készültünk… – kezdte lapunknak adott nyilatkozatát Kárpáti László, a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetője. – A meccs után több szurkolónk is elégedetlen volt azzal, amit látott, és ezeket a reakciókat jogosnak tartom. Azonban azt tudni kell, hogy a sportban mindig benne van a visszaesés lehetősége, amikor nem jön össze semmi, annak ellenére, hogy a jó szándék mindenkiben megvan, úgy játékosban, edzőben és vezetőben. Még keressük mi is a pontos okokat, amik idevezettek, és a lehető leggyorsabban igyekszünk ezeket orvosolni. Annyira sűrű azonban a versenyszezon, hogy erre kevés az időnk. Érden szerettünk volna az aranyéremért küzdeni, de a bronzmérkőzésen is úgy kell majd kiállnunk, hogy azt a Vegyészt lássa majd a közönség, amelyet korábban. Viszont ezen mérkőzés előtt már egy olyan feladat vár a csapatra, amit meg kell oldani, mégpedig a Pénzügyőr elleni, jövő vasárnapi idegenbeli bajnoki. Itt tanúbizonyságot lehet adni annak, hogy a csapat játéka, annak színvonala és az eredményesség elindul felfelé. Ehhez, a sikerhez minden tapasztalatunkat, tudásunkat, eszközünket be fogjuk vetni. Ebbe a gödörbe együtt másztunk bele, és közösen is fogunk kijönni belőle. Az egyik fontos célt, a kupagyőzelmet elveszítettük, de ott van még egy másik, ami talán ennél is fontosabb, mégpedig a magyar bajnokság megnyerése, ami a legfőbb prioritás. Edzőnk, Marek Kardos személyében egy olyan tapasztalt és felkészült szakember áll a csapat élén, akivel együtt ezt a feladatot meg fogjuk oldani.

Megtanulni nyerni

Az együttes ma 19 órától Ausztriában, Zwettlben a Közép-Európa Kupa 9. fordulójában az Union Raiffeisen Waldviertel ellen lép pályára.

– Látni, hogy krízisben van a csapat – mondta Marek Kardos. – Mostanában sorban jöttek a vereségek, elmaradt a korábbiaktól a mutatott játék és a teljesítmény, és leginkább ez a bosszantóbb. Most így, ebben a szakaszban, helyzetben az a legfontosabb, hogy a csapat megtanuljon újra nyerni. A következő két meccsünk MEVZA-mérkőzés lesz, és szeretnénk győzni, ugyanakkor, mint jeleztem, az elsődleges az, hogy vissza­billenjen a játékunk, a csapat hozzáállása a helyes irányba. A mostani ellenfelünk, a Waldviertel, és a keddi rivális, a Ljubljana közül előbbi a verhetőbb, még akkor is nagyobb a sanszunk, ha idegenben játszunk. A szlovének más szintet képviselnek, nekik 14 olyan képességű röplabdázójuk van, akik bármikor hozzák az elvárt szintet. A pénteki és a jövő heti összecsapásra is felkészülünk a lehető legjobban, minden tekintetben.

A küldöttség a találkozó után az éjszakát is kinn tölti, és csak szombaton reggel indul vissza busszal Magyarországra. A tervezett érkezés: valamikor kora délután.


A KEK állása

1. ACH Volley Ljubljana (szlovén) 7 6 1 20:6 18

2. SK Posojilnica Aich/Dob (osztrák) 8 6 2 19:9 17

3. Calcit Volley Kamnik (szlovén) 8 4 4 14:15 12

4. Union Raiffeisen Waldviertel (osztrák) 8 3 5 13:18 9

5. Vegyész RC Kazincbarcika (magyar) 8 2 6 10:20 7

6. Mladost Zagreb (horvát) 7 2 5 8:16 6

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!