Csak a Közép-Európa Ligában indul a Vegyész RC csapata

Kazincbarcika - Az élvonalbeli Kazincbarcikai férfi-röplabda­csapat egy nemzetközi sorozatba­­n indul.

Kazincbarcika - Az élvonalbeli Kazincbarcikai férfi-röplabda­csapat egy nemzetközi sorozatba­­n indul.

Hosszú idő után a tavalyi szezonban nemcsak a honi bajnokságban és a Magyar Kupában szerepelt a Vegyész RC-Kazincbarcika férfi-röplabdacsapata, hanem két nemzetközi sorozatban is. A VRCK az osztrák szövetség által szervezett Közép-Európa Ligában (MEVZA) nyolc összecsapást vívott, ezek közül kettőt nyert meg, hatot elveszített, amely a 8. helyre volt elegendő a kilenccsapatos mezőnyben.

A klub egy éve – bajnoki ezüstérmesként – nevezett az Európai Röplabda Szövetség által kiírt Challenge Kupára is, itt, a legjobb 32 között a cseh Jihostroj Ceské Budejovice került az útjukba és Toronyaiék mind a két találkozót 3:0-ra elveszítve estek ki a sorozatból.

Minél hamarabb

A 2016/2017-es pontvadászatban csupán a harmadik helyen zártak a barcikaiak, az aranyérmet a Kaposvár, az ezüstöt a Pénzügyőr zsebelte be, így a Challenge Kupára az utóbbi két klub ad, adhat le nevezést.

– Mi csak a MEVZA-ban indulunk, már leadtuk a nevezést és be is fizettük a nevezési díjat – nyilatkozta lapunknak Kárpáti László, a barcikaiak elnöke, aki azt is hozzátette: tudomása szerint a közös osztrák–szlovén–horvát–szlovák–magyar ligában rajtuk kívül más hazai együttes nem fog részt venni.

A gárda tagjai még nem mentek el szabadságra, többek között azért sem, mert tárgyalásban állnak a klubvezetéssel. Arról már korábban írtunk, hogy a két szerb légiós, Nebojsa Januzovic és Djordje Borovicanin elköszönt Barcikától, Árva Milán pedig külföldön folytatná a karrierjét.

– Valóban, most a beszélgetéseknél tartunk, azon dolgozunk, hogy a jövő, a következő szezon csapatát minél hamarabb kialakítsuk – mondta Kárpáti László, megjegyezve, hogy a már több külföldi egyesületet is megjárt, legutóbb Törökországban légióskodó Szabó Dáviddal is egyeztetnek.

Mivel a versenykiírás még nem készült el, s ennélfogva nem tudni a 2017/2018-as pontvadászat pontos kezdetét (a létszámot sem), a VRCK-nál július végére, augusztus elejére teszi a nyári felkészülés kezdetét Daniel Oravec vezetőedző.

Juhász Tallinnban

A Vegyész RC centere, Juhász Péter képviselte a napokban a klubot a magyar válogatottban, amely Észtországban, Tallinnban vett részt világbajnoki selejtezőtornán. A mieink előbb könnyedén verték Koszovót 3:0-ra, a második fordulóban azonban 3:2-es vereséget szenvedtek Montenegrótól, a harmadikban pedig Oroszország nyert 3:0-ra Magyarország ellen.

A negyedik körben a házigazda észtek 3:1-re verték Juan Manuel Barrial szövetségi kapitány együttesét, amely az utolsó fordulóban Romániától kapott ki 3:0-ra. A csoport első helyén Oroszország végzett 15 ponttal, a második Észtország (12), a harmadik Románia (9), a negyedik Magyarország (4), az ötödik pedig Koszovó (0) lett.


Vegyész RC Kazincbarcika-sikerek

Bajnok: 3x (2003, 2004, 2006)

Bajnoki ezüstérmes: 4x (2002, 2005, 2007, 2016)

Bajnoki bronzérmes: 3x (2012, 2015, 2017)

Magyar Kupa-győztes: 2x (2004, 2005)

Magyar Kupa-döntős: 4x (2002, 2003, 2006, 2007)


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!