VRCK: Győzelmek a Közép-európai Ligában

Kazincbarcika - A barcikaiak szerdán érkeznek haza Kamnikból, a bajnoki elődöntő szombaton indul.

Kazincbarcika - A barcikaiak szerdán érkeznek haza Kamnikból, a bajnoki elődöntő szombaton indul.

A hét első két napján két nemzetközi kupamérkőzés szerepelt a Vegyész RC-Kazincbarcika férfi röplabdacsapatának programjában. Daniel Oravec vezetőedző együttese hétfőn 20 órától kezdte a Közép-európai Liga első meccsét a szlovéniai Kamnikban a házigazda Calcit Volleyball ellen, majd kedden háromjátszmás győzelmet aratott a horvát Mladost Ribola Kastela felett.

A cseréknek is

A VRCK ezen játéknapig (amit januárról halasztott el) csupán egy szettet nyert a sorozatban, ám a szlovének ellen jó játékkal rukkoltak ki Árváék, és nem is maradt el a siker, ami 3:1 lett.

– Nagyon örülünk a győzelemnek, és annak, hogy a bajnoki rájátszásra nyert meccsel mehetünk a MEVZA Ligából – kezdte a hétfői találkozó értékelését Daniel Oravec. – Mind a három szettben, amit megnyertünk, négy-ötpontos hátrányokat kellett ledolgoznunk, ami nem kis energiánkba került. A harmadik játszma elvesztését sajnáljuk, kijöttek a hibáink, de a negyediket ismét sikerült megnyerni, köszönhetően a cserék jó játékának is.

A kedd esti második mérkőzésen 3:0-ás sikert arattak a horvát Mladost Ribola Kastela ellen a barcikaiak.

Szombaton már elődöntő

A barcikaiak utolsó két Közép-európai Liga mérkőzése már a bajnoki elődöntőre készülés jegyében telt, ugyanis a VRCK-nál már a Pénzügyőr SE elleni párharcra fókuszálnak. A bajnoki döntőbe jutásért zajló párharc az egyik fél három sikeréig tart, és szombaton 18 órától indul Kazincbarcikán, aztán a felek március 8-án, szerdán 20 órától Budapesten találkoznak, a harmadik meccset pedig március 10-én, pénteken 18 órától tartják a vegyészvárosban. Amennyiben szükség lesz további mérkőzésekre, akkor ezek időpontjai: március 12., vasárnap 18.00 (Budapest), illetve március 14., kedd 18.00 (Kazincbarcika).

ÉM-MI


Férfi röplabda Közép-európai Liga, 2. forduló

A hétfő esti meccsen:

Calcit Volleyball Kamnik – Vegyész RC Kazincbarcika 1:3 (-24, -18, 20, -19)

Kamnik, 150 néző. V: Královic, Viktoríni-Lisá (szlovákok).

Calcit Volleyball Kamnik: Stalekar, Brulec, Stembergar Zupan, Lakner, Ratek, Kotnik. Csere: Hribar, Golob (liberók), Konjedic, Podobnik. Vezetőedző: Gasper Ribic.

Vegyész RC Kazincbarcika: Toronyai, Borovicanin, Banai, Árva, Januzovic, Juhász P. Csere: Dudás T. (liberó), Kecskeméti, Kozsla, Kovács Z. Vezetőedző: Daniel Oravec.

A kedd esti meccsen:

Mladost Ribola Kastela (horvát)-Vegyész RC Kazincbarcika 0-3 (-21, -14, -18)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!