BOON - Sport - MVSC

2018.08.15. 17:31

Az eredményesség oltárán egy picit áldozni fognak

Miskolc - Előrébb lépne a tavalyi szezon negyedik helyéhez képest az MVSC-MVSI.­­­­

Miskolc - Előrébb lépne a tavalyi szezon negyedik helyéhez képest az MVSC-MVSI.­­­­

A negyedik helyen végzett tavaly a női röplabda NB II Keleti csoportjában a Miskolci VSC-MVSI együttese. A zöld-fehérek a jövő héten, hétfőn kezdik a felkészülést a következő idényre, a szakmai vezető, irányító továbbra is Kerekes Attila lesz.

Bővültek, erősödtek

– Nem igazán szeretem a titulusokat, hiszen egyrészt egy csapatban dolgozunk több edzőkollégával, illetve nem ez a fontos, inkább úgy jellemezném magam, egy tréner vagyok a kollektívában, aki egy kicsit több feladattal van ellátva – kezdte a szakember, hozzátéve az alábbiakat:

– Szerencsére bővültünk, megerősödtünk az utóbbi időben, többen lettünk edzők. Miután a nevünk MVSC-­MVSI, a klub és a sport­iskola nem választható el egymástól, összességében már tizen­egy edzővel, és 154 igazolt versenyzővel dolgozunk. 11 csapatunk van, egy U10-es, egy U11-es, öt U13-as, két U15-ös, egy U17-es, valamint egy U19-es és persze emellett az NB II-es felnőtt.

Kerekes Attila elmondta azt is, az egykori NB I-es röplabdázóval, Surányi Istvánnal ketten, egyben készítik fel és versenyeztetik majd a felnőtt, valamint az ifjúsági gárdát, ami indokolt, hiszen a játékosok életkorát tekintve sok az átfedés – aztán persze mindenki a saját versenyrendszerében, bajnokságában fog részt venni.

A fiatalok és a lehetőség

A szakvezető ezután az előző évi NB II-es szereplést hozta szóba.

– Teljesen új csapatot kellett építeni, igazából december elejére sikerült összerakni az alapjátékunkat, viszont addigra sok pontot elveszítettünk – sorolta Kerekes ­Attila. – Ennek ellenére büszke voltam és vagyok a lányokra, mert közel kihozták magukból a maximumot.

Az új szezonról, a keretről az alábbiakat osztotta meg lapunkkal az MVSC-MVSI ­irányítója.

– Fakó Dóra sérülés utáni rehabilitációja szeptemberig eltart, ő október végén térhet vissza, míg Tolnai Enikő egy betegséget követően van visszatérőben – árulta el ­Kerekes Attila.

– Biztos, hogy pár tehetséges, már ifjúsági korú lánynak is lehetőséget fogunk adni arra, hogy tudásukat megmutassák, nem félünk őket a mély vízbe dobni. Surányi Istvánnal egyetértettünk abban, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a csapat fizikális erőnlétének a fejlesztésére, ez a kulcsa annak, hogy előrébb végezhessünk. Aztán szükséges a védekező és a támadó játék hatékonyságának növelése, színesítése, ezek lesznek a legfontosabb feladataink, miközben az egyéni és csapattaktika terén szintén előrébb akarunk lépni. István heti két-három tréningen vesz majd részt, a többit én irányítom, de közös álláspont alapján. Úgy gondolom, meg kell találni azt a fajta felelősségvállalást mindenkinek, amivel hozzá tud járulni a sikerhez. Az ellenfeleket nem ismerjük egyelőre, ezért a lényeg a saját játékunkon lesz, hogy mi kihozzuk a legtöbbet magunkból. Nem titok, az eredményesség oltárán picit áldozni fogunk abban a tekintetben, hogy minden poszton több játékost tudunk harcba vinni, vagyis nem szeretnénk, ha csak az általunk legjobbnak vélt 6-7 ember játszana végig, hanem a többiek is. Az edzéseken gyakoroltakat ugyanis csak így tudjuk lemérni.

Amint arról már írtunk, 22 hónap után a kivitelező elkészült a Csokonai utcai MVSC Sporttelep felújításával, így a főépület rekonstrukciója is befejeződött.

Az MK-ra is neveztek

– Amikor hetekkel ezelőtt meg kellett neveznünk, le kellett adnunk a hazai pályát a Magyar Röplabda Szövetségnek, két helyszínt neveztünk meg: a Herman Ottó Gimnázium csarnokát, illetve az MVSC pályát – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Kerekes Attila.

– A felnőtt és az ifjúsági csapat is a Kubikban fog edzeni, minden bizonnyal a hónap végétől, de az elsődleges meccshelyszín a Herman.

A bajnokság szeptember 22-én veszi kezdetét, előreláthatólag 40 csapattal (három csoportban: Kelet, Közép, Nyugat), vagyis tízzel több gárdával, mint tavaly. A beosztásról és a lebonyolításról egyelőre nincsenek hivatalos információk. Az NB II mellett az ­MVSC-MVSI a Magyar Kupára is nevezett, mert úgy gondolják, hogy „… minden mérkőzés az előrelépést szolgálja…”

ÉM-MI


A keretről

Maradtak: Zsofnyák Márta, Mérai Dorina, Zsóka Véta, Domokos Zsuzsanna, Kardinál Cintia, Kiss Daniella, Szikora Evelin, Braun Dóra, Szilágyi Viktória, Fakó Dóra, Tolnai Enikő.

Jöttek: Urbán Daniella (visszatért iskola után), Jobbágy Vivien (kihagyás után visszatért).

Távoztak: Riczkó Gabriella (Jászberény), Nemes Napsugár (DVTK).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!