BOON - Sport - MVSC

2016.08.24. 15:56

Egyelőre év végéig látszik a vasutas röpisek jövője

Miskolc - Nevezett az NB II-re a miskolci zöld-fehér klub, de a „cséká” nincs edzésben.

Miskolc - Nevezett az NB II-re a miskolci zöld-fehér klub, de a „cséká” nincs edzésben.

Az előző szezonban kiesett a női röplabda NB I-ből az Albrecht-MVSC-MVSI csapata. A zöld-fehérek igen szűkös, és nagyon fiatal kerettel vitték végig a 2015/2016-os pontvadászatot, így nem is volt váratlan a gárda búcsúja. Már akkor elhangzott az edző Kerekes Attila részéről, hogy az új évadban minden bizonnyal fogják vállalni az NB II-es részvételt – a szövetség honlapjáról megtudtuk, a második vonalra múlt csütörtökig, vagyis augusztus 18-ig kellett nevezni.

Köszönet a családnak

– A klub elküldte indulási szándékát a Magyar Röplabda Szövetségbe, és ki is fizettük a nevezési költség első részletét – mondta Deák László, az MVSC ügyvezetője. – Tudni kell, hogy a női NB II-ben 700 ezer forint ez a díj, amelynek a rendezését négy részletben kell megtenni: háromszor 150 ezer forintot december 15-ig, míg a fennmaradó 250 ezer forintot január 31-ig kell rendezni. Az én privát véleményem ezzel kapcsolatban az, hogy ez egy irreálisan magas összeg, más labdajátéksportágban ennek a díjnak a 90 százalékát átvállalja az adott szövetség. Ugyanakkor az is igaz, hogy ebben a 700 000 forintban már benne van a játékvezetők közreműködői díja, valamint az utazásiköltség-térítésük.

A klubirányítótól megkérdeztük azt is, hogy a csapat továbbra is Albrecht-MVSC-MVSI néven versenyez-e.

– Előbb szeretném kifejezni hálánkat és köszönetünket Albrecht József és családja felé, akik az utóbbi tíz évben mindent megtettek azért, hogy ez a szakosztály létezni tudjon – tette hozzá Deák László. – Albrecht József egyéb beruházásokkal is segítette a klubot, a csapatot, lelátót készített, festetett, a villamos hálózatot kiépítette… A névhasználat kérdésköre egyelőre nem zárult le teljesen, még vélhetően sor kerül köztünk egy személyes találkozóra, ám pillanatnyilag a gárda neve MVSC-MVSI.

Az ügyvezető a költségvetésről is szót ejtett:

– Jelenlegi helyzetünkben egy szűkített költségvetést terveztünk, szeptember 1-től december 31-ig, eddig látunk most előre. Hogy ezt követően miként lesz, az legkésőbb ez év végén ki fog derülni – nyilatkozta Deák László.

Szabó visszatért

A szakmáról már Kerekes Attilát kérdeztük, aki a kerettel kapcsolatban több részletet elárult, így azt is, hogy a korábbi csapatkapitány, Szajkó Tímea (egyelőre) nem vesz részt az edzéseken. A tréner az ok boncolgatásánál elmondta, hogy a játékos és a klub között „vannak dolgok, amiket rendezni kellene”.

– Nem titok, nem söpörjük a szőnyeg alá azt a tényt, hogy Szajkó Tímeának még tartozik a klub egy bizonyos összeggel. Bennünk megvan a szándék, az akarat, hogy ezt rendezzük, bízunk benne, hogy a klub pénzügyi helyzete ezt minél hamarabb lehetővé fogja tenni – ígérte Deák László.

A szakvezető tehát maradt Kerekes Attila, aki ez irányú felvetésünkre úgy érvelt, ,,…vagyok annyira elhivatott, hogy vállaljam, és van egy közös szerelmünk a lányokkal, s az ember a szerelméért néha többet is áldoz…” A konkrétumokról:

– Augusztus 8-án kezdtük a munkát, napi két edzéssel, az nem olyan jó hír, hogy a már említett Szajkó Tímeán kívül Kiss Emese munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott csatasorba állni, Kiss Vivien viszont hétfőtől igen – árulta el Kerekes Attila. – Öröm, hogy Szabó Barbara visszatért Gödöllőről, és jó esély mutatkozott arra is, hogy visszaigazol Nyíregyházáról Sitkey Mariann, azonban az utolsó pillanatban a klub változtatni kényszerült a feltételrendszeren, amit ő már nem tudott vállalni, így elment az NB I-es 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetemhez. A tavalyi keretből távozott Kocsis Zsófia, aki a TF-en fog tanulni, és ott is röplabdázik tovább.

Az edző azt is megosztotta lapunkkal, hogy az NB II-es Debrecenből érkezett az MVSC-hez a négyesütő poszton bevethető Fakó Dóra.

– Komolyabban számolok a felnőtteknél az előző esztendőben már velünk lévő Dömsödi Tamarára és Egri Klaudiára – mondta még Kerekes Attila. – A serdülőből kiöregedő Klusóczki Cintiára, Kardinál Cintiára és Rohály Roxánára elsősorban a juniorban számítanék a továbbiakban, ők egyelőre többé-kevésbé járnak edzésekre.

Még nem tudni

Mivel a nevezések még csak most futottak be a szövetséghez, nem lehet tudni, hogy a végén hány klubnak fogadja el az indulási szándékát az MRSZ. Az bizonyos, hogy indul a Debrecen, az viszont kétséges, hogy a kecskeméti Röpke SE, amely nem vállalta az NB I-et, ott tud-e lenni a második vonalban. Hasonló kérdőjelek vannak a veszprémiek neve mellett is, tehát teljesen létszámfüggő az, hogy egy- vagy kétcsoportos lesz a női NB II.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!