BOON - Sport - Megye II.

2017.06.30. 14:30

Nem indul a Bükkzsérc a megye I-ben

Bükkzsérc - A csodaszép földrajzi környezetben fekvő 960 lelkes bükkaljai település gárdája nyerte a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Közép csoportjának küzdelmét. A zsérciek azonban nem lépnek feljebb, maradnak a helyükön.

Bükkzsérc - A csodaszép földrajzi környezetben fekvő 960 lelkes bükkaljai település gárdája nyerte a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Közép csoportjának küzdelmét. A zsérciek azonban nem lépnek feljebb, maradnak a helyükön.

– Az anyagiak és a tárgyi feltételek oldaláról rendben voltunk és vagyunk, tehát ilyen okokat senki ne keressen a döntésünk mögött – mondta Kovács József, a Bükkzsérci Labdarúgó Egyesület csapatának edzője. – Nekünk az utánpótlás „fronttal” gyűlt meg a bajunk, ugyanis nem tudunk annyi gyereket kiállítani, amennyit kellene. Képtelenek vagyunk öt korosztályos együttest szervezni, és még kölcsönkéréssel, vagy más megoldással sem kísérletezhettünk, hiszen a környező falvakban mindenhol van labdarúgás, és a szomszédos klubok hasonló gonddal küszködnek.

A szakember ezután kijelentette: a soron következő bajnokságnak is azzal a céllal vágnak neki, hogy kiharcolják az aranyérmet és már most hozzákezdenek hátországuk kialakításához.

ÉM-KT


Hét pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot Gesztely csapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!