BOON - Sport - Megye II.

2017.06.07. 19:39

Győzelemre éhesen: nagy öröm a bajnoki aranyérem Bükkzsércen

Bükkzsérc, Miskolc - A megyei II. osztályú bajnokság Közép csoportjának bajnoka a Bükkzsérci Labdarúgó Egyesület lett.

Bükkzsérc, Miskolc - A megyei II. osztályú bajnokság Közép csoportjának bajnoka a Bükkzsérci Labdarúgó Egyesület lett.

A bükkaljaiak egy fordulóval a bajnokság vége előtt 69 ponttal vezetnek a 65 egységgel rendelkező Sajószöged előtt, így már nem lehet őket utolérni. A BLE csapatának gólkülönbsége is remek: százötször vették be ellenfeleik hálóját és csak harmincat kaptak.

Szerényen terveztek

– Tizedik esztendeje edzősködöm szülőfalumban – tekintett vissza saját múltjára Kovács József edző, majd így folytatta: – A kilencszázhatvan lelkes településen a rajt előtt senki nem jelentette ki, hogy meg kellene célozni a megyei I. osztályt. Szerényen csak annyit mondtunk, hogy minél jobb szereplésre vágyunk. Az első négy-öt fordulóra még nem álltunk össze, ezek a találkozók nehezebben mentek, de aztán szépen belelendültünk és szállítottuk az eredményeket is. A gárda tagjainak megjött az étvágya, a fiúk hétről hétre győzelemre éhesen futballoztak, egyik-másik fellépésük pedig egyenesen kiválóra sikeredett. Elkerültek minket a sérülések, az együttes összetételén alig kellett változtatni, ráadásul pedig a kispadunk is hosszú volt. A három közül megítélésem szerint a Közép csoport mezőnye a legjobb, itt most is kiélezett csata folyt, hosszú ideig alig pár pont különbség alakult ki az első helyezett és a sűrű üldözőbolyt alkotók között. Meg kell említenem Sajószöged, Emőd, Nyékládháza, Alsózsolca, Mezőnagymihály és Harsány csapatát. A Közép csoport többnyire visszalépőt sem produkál, ráadásul itt szerepelnek a Miskolc környéki alakulatok, ezek pedig együttesen emelték diadalunk értékét. Aranyérmünk a csapatmunka diadala, de azért külön is ki kell emelnem Bukta Norbert, Szemán István, Nagygyörgy Ádám, Csiszár Szabolcs, Mikita József, Horváth Ádám és Reményi Balázs játékát, ők vitték a prímet.

Hamarosan döntenek

Egy kis falu csapata „magányos farkasként” nem nyerhetett volna bajnokságot, ehhez szükség volt Vasas Csaba polgármesterre, az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága társadalmi elnökségének tagjára, valamint az önkormányzati testület hathatós támogatására is.

– A bajnoki cím nagy öröm a falu, a klub és az itt élő szurkolók számára – közölte a település első embere. – Nekünk ez a siker sporttörténelmi, hiszen ilyenben még nem volt részünk. Az elnökség egy-két héten belül dönt arról, hogy vállaljuk-e a megyei I. osztályt, amelyre egyébként megkaptuk a licencet. Tisztán akarunk látni az anyagi és a személyi kérdéseket illetően, ennek jegyében a játékosokkal is beszélünk majd. Valamennyi labdarúgónk dolgozik, és tudnunk kell például azt, hogy vállalnák-e a heti minimum két edzést, ellenkező esetben ugyanis nincs értelme az osztályváltásnak. A vízválasztó gondot a helyi gyerekanyag hiánya okozza: még nem tudjuk, hogy a környék segítségével találunk-e megoldást. Itt húsz kilométeren belül NB I-es, továbbá több megyei I. és II. osztályú együttesek működnek, ezért az utánpótláskorúakat egymástól szippantjuk el. A térség majd’ minden községében van futball, ez örvendetes, a következmény pedig az, hogy nincs honnan meríteni. Tárgyi feltételeink jók, terveink szerint jövőre már lesz műfüves pályánk és még nagyobb öltözőnk, képviselő-testületünk a klub mögött áll, az akadályt csak a demográfiai hullámban látom.


A Bükkzsérci Labdarúgó Egyesület tagjai és vezetői

Kapusok: Bukta Norbert, Balogh Attila.

Védők: Lázár Balázs, Szemán István, Nagygyörgy Ádám, Kriston Kristóf, Lénárt Dániel, Kriston Balázs.

Középpályások: Szemán Péter, Oborzil Norbert, Csiszár Szabolcs, Csiszár Imre, Rémiás Róbert, Jóna Gábor, Tímári Gergő, Síró István.

Támadók: Mikita József, Horváth Ádám, Reményi Balázs.

Edző: Kovács József.

Elnök és az ifjúsági csapat edzője: Szobonya Tamás.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!