BOON - Sport - Megye I.

2018.06.16. 10:34

Sajóbábony VSE: Hétvégi hősökre van most szükség

Sajóbábony - Sajóbábonyban nagy érdeklődés előzi meg a szombat délutáni osztályozó mérkőzést.

Sajóbábony - Sajóbábonyban nagy érdeklődés előzi meg a szombat délutáni osztályozó mérkőzést.

A Sajóbábony VSE – Szajol KLK NB III-as osztályozót szombaton 17 órakor kezdik. A megyei bajnokok közötti első találkozót a Jász-Nagykun-Szolnok megyei alakulat 3–2-re nyerte a múlt hétvégén, így a borsodiaknak megmaradt az esélyük a továbblépésre.

Nyerni kell

– Az odavágó eredménye kedvező és kedvezőtlen is lehet – mondta Huszák Géza, a sajóbábonyiak vezetőedzője.

– Úgy is fogalmazhatnék, hogy nyerünk 1–0-ra és már minden oké, de 1–0-ra nem lehet játszani. A labdarúgás, mint jól tudjuk, szinte mindig sok érdekességet produkál, percek alatt változhat minden. Például iszonyatosan sok múlik az első gólon, mert ez nyomban összekuszálhatja a szálakat. Nekünk annyiban nincs mozgásterünk, hogy számunkra csak a győzelem megfelelő, ráadásul ennek aránya sem mindegy. Idegenben kétszer betaláltunk, most a meccsenként adódó négy-öt ziccerből kettőt-hármat ugyancsak be kell termelnünk, de a futball kiszámíthatatlan, illetve csak nagyarányú vezetésnél nem számít semmi.

Meglepetést okozni

A hazaiak sok problémával küzdenek, ennek ellenére mesterük bizakodó.

– Most már egy kicsit többet tudunk az ellenfelünkről, hiszen személyesen is láttuk őket, nem csak videóról – folytatta Huszák Géza. – Amelyik edző gondolkodik, igenis tud meglepetést okozni a kollégájának. Engem például azzal lepett meg a szajoliak trénere, hogy csapatát három belső védővel játszatta, én pedig négy hátvédre készültem, mert ezt mondták nekem. A bajnokságban 31 gólos Szabó is igazolta jó hírét, ráadásul 0–1-ről két gyors góllal fordítottak a Szolnok-megyeiek. Mi szinte mindenre felkészültünk, de szabadrúgásgólra nem lehet készülni, illetve csak annyiban, hogy törekedni kell a 16-os körüli buktatások elkerülésére. Ezen a szinten nekünk is vannak jó játékosaink, ezért bízom a fiúkban, akiknek mondtam, hogy hideg fejre van szükségünk és hétvégi hősökre. Biztosan lesznek vagy ötszázan, kérem a szurkolókat, hogy álljanak mellénk, végig biztassanak bennünket. Helyzetünket nehezíti, hogy Tamás eltiltása miatt nem szerepelhet, Kovács Á. pedig öt sárgás, így kényszerpihenőn van, továbbá Komlósi játéka is kérdéses. Csupán egy-két cserejátékosunk lesz a kispadon, ennek sem örülök, viszont a pályánk talaja jó, az esetleges eső nem jelent majd problémát.

- KT -


A várható kezdőcsapat

A Sajóbábonyi VSE várható kezdőcsapata: Jakab – Tóth I., Komlósi (Hronyecz), Tátrai, Icsó – Balogh D., Kerényi, Sebők – Erdei, Titkó, Lakatos.


[related-post post_id="3887770"]

[related-post post_id="3883990"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!