Jól hajráztak a Jegesmacik

Miskolc - Huszonkilencedik Tipsport-ligás mérkőzését idegenben megnyerte a DVTK hokicsapata.

Miskolc - Huszonkilencedik Tipsport-ligás mérkőzését idegenben megnyerte a DVTK hokicsapata.

A piros-fehérek az elmúlt fordulókban lendületbe jöttek, hiszen hazai környezetben a második helyen álló Kassát majdnem legyőzték, aztán megverték az éllovas Zólyom gárdáját, ezek hatására fogadkoztak, mondván: győzni mentek Szlovákiába. Vezető edzőjük – némi meglepetésre – ezúttal nem a vasárnap remekelt Adorjánt állította a kapu elé, hanem a válogatott kerettag Vayt.

19.54-nél

Az első percekben a hálóőr könnyű zsákmánya lett néhány középre tartó lövés, amelyeknél csak arra vigyázott, hogy egyszer se pattanjon ki róla a korong. A DVTK első helyzetét Magosi csikarta ki: a kapu mögül, balról a ketrec elé „szemtelenkedett”, majd közelről Petrik mögé akarta juttatni a játékszert, de a kapus az ütőjével tisztázott. Ezt Crawford kiállítása követte, a Gyetva azonban még pozíciót sem tudott fogni, viszont az elnyargaló Vas úgy jutott lövésig, hogy három miskolci a kapu elé nyomta a két hazai védőt. A 7. percben Scurko került ki, a buli után korongot szereztek a vendégek, Pance pedig vezetést szerezhetett volna, de kecsegtető helyzetben a korong fölé ütött. A 11. percben Miskolczi balról, 5 méterről laposan célzott, Petrik oldalra tessékelt, aztán Somogyi előtt jobbról kínálkozott lövőhelyzet, de a csatár – futballnyelven szólva – lyukat rúgott. A 16. percben három gyetvai is közelről próbálkozhatott, a korongra azonban nem tudtak rádőlni, suta döféseik pedig erőtlenül mentek el a ketrec mellett. Már szinte mindenki az első dudaszót várta, amikor – hiába, ilyen a jégkorong – 6 másodperccel az első harmad vége előtt, teljesen váratlanul vezetést szerzett a Gyetva. Daloga jobbról, a kék vonaltól nyargalt be a támadó harmadba, majd Gasparhoz került a korong. Utóbbit Galanisz követte, a miskolciak csatára először felszedte az ütőjét, így nem tudott suhintani, viszont tett egy kanyart, és második szándékból tüzelt. Vay előtt többen is álltak, így nem láthatott semmit és már csak akkor eszmélt, amikor rezgett a háló (1–0).

Megint a végén

A 24. percben Somogyi balról majdnem egyenlített, utána percekig sok pontatlanság csúszott az összjátékba, a jé­gen erőlködés folyt. Távolról többet kísérleteztek a feketék, mégis Magosi hozhatta volna abszolút helyzetbe Galaniszt, de mögé adta a játékszert. Scurko is közel került a kapuhoz, nem állt előtte senki, a fonák azonban nem tartozik az erősségei közé, ezért gyenge ívelése elhalt. A 32. percben három DVTK-játékos tört előre, egy védő próbálta útjukat állni. Szirányi szöktetéséből Magosi lopta a távolságot, középen Harrison várta a korongot, előbbi azonban Loiseau-t választotta, a második soros csatár pedig balról érkezett és közelről, tenyeressel egalizált (1–1). Még egy perc sem telt el, amikor újra Loiseau aktivizálta magát, viszont Petrikkel találta magát szemben. Mindketten a küzdőtérre vágódtak, a kapus pedig ápolásra szorult. A 40. percben Kulmala csúnyán felkente a palánkra Martin Chovant, és durva mozdulatáért nyomban kitették, a szenvedő fél pedig lebotorkált a jégről. Fórba került a Gyetva és amikor már csak 15 másodperc volt hátra, öt a négy elleni felállását beváltotta az otthoni társaság. Fekiac távolról bombázott, a korong útjába Hrasko szúrt bele, ezzel becsapta és tehetetlenségre kárhoztatta Vayt (2–1). Még mindig nem volt vége, néhány pillanat jutott verekedésre, ennek vége Hrasko és Loiseau kisbüntetése lett.

Magosi szólózott

Az utolsó szakasz elején Harrison durva játékért mehetett pihenőre, aztán Loiseau kapott hátulról pompás korongot, amelyet picit hosszan vett át, így a nyakában loholó védő ki tudta billenteni egyensúlyából és oda lett a helyzet. Ami nem sikerült Loiseaunak, sikerült Magosinak a 45. percben. A jó formában lévő kapitány kiugrott, két méteres előnyt szerzett, lövése pedig Petriket érintve pattant a hálóba (2–2), ettől kezdve pedig megindult a harc a győzelemért. A taktika egyszerű volt mindkét oldalon: zárt védekezésből akartak fordulni a csapatok, amelyek a gyors kontrák adta lehetőségekre koncentráltak és persze arra vigyáztak, hogy az emberhátrányok elkerülése érdekében már ne vétsenek szabálytalanságokat. Az idő múlásával felvillant a hosszabbítás „réme”. Az 54. percben Kulmala 3 méterről üthetett, de célzásába testtel beleléptek az otthoniak, akik ha nehezen is, de tisztáztak. Somogyit még megállították, de az 55. percben Szirányit már nem tudták. Loiseau (a meccs Magosival holtversenyben legjobbja) jobbról, a palánk mellől tanári módon középre játszott, Szirányi fedezetlenül maradt és nem töprengett: kapáslövésre szánta el magát, korongja pedig élesen vágódott a bal felső sarokba (2–3). Már csak a gyetvai kapus lehívására és egy időkérésre maradt lehetőség, de minden maradt a régiben. Az utolsó húsz percet 2-0-ra nyerte a Jegesmedvék gárdája, ezzel harcolta ki az újabb értékes 3 pontot.

ÉM-KT


Jegyzőkönyv

HC 07 Detva – DVTK Jegesmedvék 2–3 (1–0, 1–1, 0–2)

Gyetva, 350 néző. V.: Konc, Novák – Vyleta, Rojik (szlovákok).

HC 07 Detva: Petrik – Martin Chovan, Kuklev, Scurko, Murcek, Pulis – Sládok (1), Hrasko 1, Daloga (1), V. Fekiac (1), Gaspar 1 – F. Fekiac, Simon, Tibensky, Matus Chovan (1), Zilka – Gachulinec, Surovy, Král, Valent, Gilák – Zalivin (kapus). Vezetőedző: Jozef Turek.

DVTK Jegesmedvék: Vay – Crawford, Kiss D., Pance, Vas, Kulmala – Szirányi 1 (1), T. Slovák, Harrison, Loiseau 1 (1), Magosi 1 (1) – Gőz, Milam, Miskolczi, Galanisz, Somogyi – Láda B., Ritó, Hajós, Vojtkó – Adorján (kapus). Vezetőedző: Glen Hanlon.

Kiállítások: 6, ill. 8 perc.

Jozef Turek: – Sokáig jól tartottuk magunkat, de a harmadik harmadban vétett hibáinkat a miskolciak kihasználták.

Glen Hanlon: – Nem kezdtünk jól, érződött a lábunkban a buszút. Hátrányban játszva vettük fel a tempót, és fordítottunk. Igazi csapatmunkát nyújtottunk, örülünk a három pontnak.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!