DVTK Jegesmedvék: Felvirradt az Astana nap

Miskolc - Csütörtökön megérkeztek Olaszországba a DVTK Jegesmedvék jégkorongozói.

Miskolc - Csütörtökön megérkeztek Olaszországba a DVTK Jegesmedvék jégkorongozói.

Csütörtökön reggel korán keltek a Macik, akikre viszontagságos út várt Itáliáig. A játékosokat szállító busz majdnem sötétben gördült ki a miskolci jégcsarnok elől, hogy a budapesti légikikötőbe vigye a gárda tagjait. A személyenkénti több tízkilós szerelés becsomagolása, majd gépre adása mindenki számára nehéz vállalkozás volt. A Ryanair járata 12 óra 45 perckor emelkedett a magasba és bő egy óra múlva már Milánóhoz közeli Bergamóban landolt a társaság.

Kényelmesebb

– A repülős és a buszos kombináció időtartama semmivel nem kevesebb, mint a „tiszta” buszos közlekedésé, de… – mondta Nagy Ádám csapatmenedzser. – A túrát ugyanis megdobja a Ferihegyi, felszállást kötelezően megelőző legalább hatvan perces megjelenés, a milánói kiszállás, a csomagok felvétele és társasgépkocsira pakolása, majd a további mintegy 200 kilométeres gurulás. Mégis úgy gondoltuk, hogy a túra így nem lesz monoton, ennek következtében tettünk le a másik alternatíváról, a mintegy tíz órás „karikázásról”.

A küldöttség este futott be szálláshelyére, majd a sportolók rövid, átmozgató edzésen vettek részt.

– Minden rendben van – nyilatkozta lapunknak Vas János, a piros-fehérek második sorának gólerős csatára, majd hozzátette: – Teljesen frissnek érezzük magunkat és nagyon várjuk már a péntek délutáni első fellépésünket.

ÉM-KT



A pénteki program

Kontinentális Kupa, 3. kör, E-csoport, Ritten Aréna (Olaszország)

  • 16.00: Nomad Astana (kazah) – DVTK Jegesmedvék
  • 20.00: Grenoble Bruleurs de Loups (francia) – Ritten Sport (olasz)

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!