Jegesmedvék vs. Beograd - Óriási meglepetés: a tök utolsó győzött az első otthonában

Miskolc - A DVTK Jegesmedvék teljesen váratlanul hazai környezetben kapott ki a belgrádiaktól.

Miskolc - A DVTK Jegesmedvék teljesen váratlanul hazai környezetben kapott ki a belgrádiaktól.

A jégkorong Mol Liga alapszakaszában a 27. meccsét játszotta pénteken este a DVTK Jegesmedvék csapata, akik éllovasként a mezőny egyetlen szerb gárdáját, a sereghajtó HK Beogradot fogadták Miskolcon, a Népkertben. A vendégek nem túl nagy létszámban érkeztek a meccsre, illetve jöttek ki melegíteni, a két kapuson kívül mindössze három sorra való játékosuk öltött szerelést.

Az első harmadban, ahogy az a meccs előtt várható volt, és a jégen be is következett fölényben játszottak a Macik, de ezt nem tudták gólra, gólokra váltani, mert meglehetősen lassú menettel rukkoltak elő. És még a sok emberelőny sem segített rajtuk, amit egymás után kaptak. Ezek közül a ,,legszebb az volt, amikor Tóth A. és Johnston összeütközött, egyikük még a botját is elhagyta, a játékvezetők pedig a távolukban lévő Árvayt küldték ki két percre. A Macik nyolc percen át szinte folyamatosan emberfórban játszottak, két alkalommal is kettősben, de öt a három ellen is képtelenek voltak a kapuba találni, pedig ilyen felállásban erre először másfél, másodszorra pedig egy percük volt. Aztán a 14. percben Tóth A. révén a szerbek is fórt kaptak, és mivel az egyik vendég hokist megvéreztette a miskolci fiú, így 2+2 percre ült ki a büntetőpadra. Ez alatt volt helyzetük, nem is kevés a belgrádiaknak, de a fórt ők sem tudták kihasználni. Viszont amikor éppen letelt az emberelőnyük, egyenlő létszámban Turcotte lövése után Árvay piszkálta a kapuba a korongot (0-1). A váratlan esemény után is a hazaiaknak voltak lehetőségeik, de a kapu torkában is sok volt a hiba, így a harmad végéig az eredmény már nem változott.

A második játékrész elején egy darabig el volt azzal a HK Beograd, hogy hátul ölje a diósgyőri támadásokat, majd néhányszor átruccantak a támadó harmadba, és okoztak egy-két forró pillanatot Adorjánnak, a 27. percben pedig forráztak, Filipovic távolról órási gólt szerzett (0-2). Egy minutummal később a szerbek játszhattak kettős emberelőnyben, amelyet – szemben a DVTK-val – ki is használtak, Turcotte lövése felperdült Adorjánon, Despotovic pedig 1 méterről a levegőből küldte a korongot a kapuba (0-3). A folytatásában kétszer kezdeményezhetett sima emberfórban a a piros mezes pályaválasztó, és a másodikból, a harmad vége előtt 17 másodperccel Magosi előkészítése után Leppanen verte be a kapu jobb oldalába (1-3).

A harmadik menet első felében egy újabb kétemberes előny hagyott kihasználatlanul a DVTK, ami másfél percen át tartott, majd az 51. percben végre egy sima létszámfölényt sikerült értékesíteni, Sakaris bombája vágódott a felső kapuvas alá (2-3). Innentől órási nyomás nehezedett a belgrádiak kapujára, amelyet tovább fokozott, hogy Kerezovic kiállításával a 13. kétperces kisbüntetését is megkapták a fehér mezesek. És ezzel élt a DVTK Jegesmedvék együttese, az 55. percben egy kapu előtti kavarodás után Sakaris testéről vágódott a pakk a vendégek ketrecébe (3-3). Az éledő hazai reményeket Vucerevic lohasztotta le, aki az 56. minutában a kékvonalról bombázott Diósgyőr ketrecébe (3-4). A hajrában még a Maciknak kellett kivédekezniük egy emberfórt, majd az utolsó egy percben egyenlő létszámban időt kért Bradley edző, ami után lehozta kapusát. Ám a 6 mezőnyjátékos az 5 elleni csatában korongot vesztettek a hazaiak, Vucerevic pedig az üres kapuba lőtt, így 18 másodperccel a vége előtt eldőlt a meccs (3-5). Óriási meglepetésre a tök utolsó legyőzte az alacsony fordulatszámon játszó liga-címvédőt.

A Macik legközelebb vasárnap 18.00-tól a Ferencváros vendégei lesznek Mol Liga meccsen, a fővárosban.


Jegyzőkönyv

DVTK Jegesmedvék – HK Beograd (szerb)

3-5 (0-1, 1-2, 2-2)

Miskolc, 700 néző. V.: Gangel, Varjú (Ozsváth, Juhász).

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Leppanen 1, Láda B., Magosi (1), Galanisz, Pavuk – Vojtkó, Gőz, Tóth A., Hajós, Miskolczi – Kuqali, Joe, Ritó, Johnston (1), Sakaris 2 – Bernáth, Laczkó, Karda, Albert T., Popovics – Zakirov (kapus). Vezetőedző: Douglas Bradley.

HK Beograd: Trifonov – Podunavac, Albers, Turcotte (3), Vucurevic 2, Filipovic 1 – Árvay 1, Crnogorac, Bjelogrlic, Kerezovic, Despotovic 1 – Anic, Novakovic, Zwick, Brkusanin, Sabados Robert – Rankovic (kapus). Vezetőedző: Nemanja Jankovic.

Kiállítások: 12 perc, ill. 26 perc.

Douglas Bradley: – A szezon legrosszabb mérkőzését játszottuk. Minden játékelemben gyengén teljesítettünk, de különösen fájó ez az emberelőnyös helyzetek terén. Nagyon komoly leckét kaptunk ma abból, hogy tisztelni kell az ellenfelet, és mindig, mindent meg kell tenni a győzelemért. A belgrádiakat csak dicsérni lehet, hiszen fantasztikus teljesítményt nyújtottak, és ők tényleg megfizették annak a győzelemnek az árát, amit most megérdemeltek.

Nemanja Jankovic: – Igazi, hősies mérkőzés volt, rengeteg kiállítást kaptunk, de a játékosaim hihetetlen energiákat mozgósítottak, és ezek nagy részét ki tudtuk védekezni. A fiúk nagyon régóta ismerik egymást, így igazi csapatként dolgoztak, és ezen erőfeszítés a szezon legnagyobb sikerét hozta el számunkra.


Pénteki eredmények:

Debrecen-Dunaújvárosi Acélbikák 7-8 (2-1, 1-3, 4-3, 0-1) - hosszabbítás után

Ferencváros-MAC Budapest 4-8 (1-2, 1-5, 2-1)

A MOL Liga állása:

1.  DVTK Jegesmedvék            27 17   3   2   5 102-60  59 pont

2.  UTE                         27 17   3   1   6 102-70  58

3.  MAC Budapest                26 17   2   2   5 112-60  57

4.  Corona Brasov               31 15   4   1  11 107-90  54

5.  Dunaújvárosi Acélbikák      28 15   2   2   9 109-80  51

6.  Debrecen                    27 12   1   2  12 108-89  40

7.  Dunarea Galati              30  8   4   3  15 87-122  35

8.  Fehérvári Titánok           26  4   7   6   9  80-97  32

9.  FTC                         28  9   -   5  14 88-120  32

10.  HK Beograd                  28  6   1   2  19 78-130  22

11.  SC Csíkszereda              30  6   1   2  21 75-130  22



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!