BOON - Sport - DVTK

2019.02.13. 18:24

Prosser Dániel Diósgyőrben folytatja

Miskolc – Támadót vett kölcsön a Puskás Akadémiától a DVTK.

Miskolc – Támadót vett kölcsön a Puskás Akadémiától a DVTK.

Prosser Dániel a Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedett, majd ugyancsak Kispesten lett belőle élvonalbeli játékos. Kilenc alkalommal pályára lépett a magyar U21-es válogatottban is, legutóbb a Sepsi OSK csapatában szerepelt.

Prosser Dániel a Budapest Honvéd akadémiáján lett igazolt labdarúgó 2007-ben. Az első csapatban hat évvel később, 2013. augusztus 4-én a Lombard Pápa ellen debütált. 2017 januárjában a Puskás Akadémia FC csapatához igazolt, ahonnan 2018 nyarán kölcsönbe került a román élvonalbeli Sepsiszentgyörgyhöz. Télen visszatért Felcsútra, részt vett a PAFC spanyolországi edzőtáborában, ahol a Lausanne FC elleni felkészülési mérkőzésen gólt is szerzett. A DVTK szurkolói a 27-es számú mezben láthatják majd a pályán.

- Prosser Dániel korábban már többször bizonyította, hogy gólerős játékos, ezért biztos vagyok benne, hogy az érkezésével nagyobb lesz a verseny a csapatba kerülésért a támadó szekcióban - nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Meggyőződésem, hogy a segítségünkre lesz majd a céljaink elérésében.

- Érkezésem előtt beszéltem Márkvárt Dáviddal és Forgács Dáviddal, mind a ketten jókat mondtak a Diósgyőrről - tette hozzá Prosser Dániel. - Azért jöttem, hogy a csapat hasznára legyek, és szeretnék sok győzelmet ünnepelni a szurkolókkal közösen. Bízom benne, hogy nagyon jól sikerül majd ez a tavasz.

Forrás: dvtk.eu


Névjegy: Prosser Dániel

Teljes név: Prosser Dániel Bálint

Születési idő: 1994. június 15.

Születési hely: Budapest

Magasság: 175 cm

Testsúly: 65 kg

Poszt: támadó

Mezszám: 27

Sikerei

Magyarország U21 9/6

Pályafutása

2018/2019 tavasz DVTK (kölcsönben - NB I.)

2018/2019 ősz Sepsi OSK (kölcsönben - román I. osztály) 2/0

2017/2018 Puskás Akadémia FC (NB I.) 13/1

2017/2018 Puskás Akadémia FC II. (NB III.) 6/4

2016/2017 Puskás Akadémia FC (NB II.) 18/7

2016/2017 Budapest Honvéd (NB I.) 11/4

2016/2017 Budapest Honvéd II. (NB III.) 2/0

2015/2016 Budapest Honvéd (NB I.) 19/1

2015/2016 Budapest Honvéd II. (NB III.) 15/3

2014/2015 Budapest Honvéd (NB I.) 22/2

2014/2015 Budapest Honvéd II. (NB III.) 11/4

2013/2014 Budapest Honvéd (NB I.) 11/1

2013/2014 Budapest Honvéd II. (NB III.) 22/12

2007-2013 Budapest Honvéd MFA



[related-post post_id="4138171"]

[related-post post_id="4137356"]

[related-post post_id="4134893"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!